A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1960-1961 (Debrecen, 1962)

Szabadfalvi József: A debreceni mézeskalácsos mesterség

Kájos Ferenc,

42 a céh vezetősége és három mester előtt egyszerre szegődtette be saját műhelyébe három fiát, Mihályt, Ferencet és Istvánt. 1784-ben Tsonka Ferenc mézeskalácsos ugyancsak három fiát vette fel inasnak saját műhelyébe.

43 A beszegődtetés előtt a mester próbaidőre vette fel az inast. A próbaidő tartalma változó. A XVIII. században két hét,

44 a XIX. század elején már hat hét.

45 A két kezességet vállaló céhmester és két „becsületes'

r ember jelenlétében az inas megfogadja a szegődtetés alkalmával, hogy hűségesen szolgálja mesterét nemcsak a műhelyben, hanem a háznál is. Ugyanekkor a mester is megfogadja, hogy jól tanítja a mesterségre új inasát. A tanulóidő a XVIII. század elején a mézeskalácsosoknál két, illetve három év. Két évig kellett annak szolgálnia, aki a mester földjére kiment aratni,» három évig annak, aki nem végzett részesaratást.

46 Az inast — mint már említettem — nemcsak a műhelyben ráháruló munka, hanem bizonyos házimunka elvégzésére is kötelezték. Megbízhatták bármilyen, a mesterséget nem érintő munkával is. Bár már az 1713-as céhlevél is kimondja, hogy „házon kivül való munkára ne hajtassék."

47 A tanulók Nyíregyházán különösen ki voltak szolgáltatva mestereiknek és a segédeknek. A segédeket is ,,segédúr"-nak kellett szólítani, ki kellett szolgálni nemcsak a műhelyben, hanem személyileg is. Meg kellett tisztítani cipőjét, reggelre mosdóvizet kellett bekészíteni, s ha az inas a segéd valamelyik parancsának nem tett eleget, azért már pofon járt. Minden munkában valósággal pattognia kellett. A mester természetesen nem nézte jó szemmel, ha a segédek személyi jellegű feladatokat bíztak az inasokra. A tanulóknak ezért sok esetben jobb volt a viszonya a mesterükkel, mint a segédekkel. Mind az inasok, mind a segédek még ezelőtt 20—30 évvel mestereiknél laktak. Az ottlakás azért is fontos volt, mert sokszor — főleg a nagyobb vásárok előtt — késő éjszakáig dolgoztak és reggel is korán kezdték a munkát. A tanuló feladata volt, hogy reggel 5 órakor befűtsön a kemencébe és 6 órakor csörömpöljön a valgerral (nyújtófa) a munkaasztalon, az ún. táblán, s ezzel adjon hírt a munkaidő kezdetéről.

48 Századunkban a mézeskalácsosoknál a tanuló három-három és fél évig tanulta a mesterséget. Ha a mester látta el ruhával, akkor négy évig. A tanulók előbb az egyszerű munkát végezték és később folyamatosan tanulták meg a mesterség bonyolultabb fogásait. A segédek mellé voltak beosztva, azok utasításai szerint dolgoztak. Kevés bért, esetleg csak zsebpénzt kaptak. A tanulók nagyon szerettek vásárokra járni, mert ott nekik is „csurrantcseppent". Este a munka befejezése után mindent el kellett takarítaniuk, elmosni, elrakni és a szükséges anyagokat a másnapi munkához elő kellett készíteniük. A debreceni mézeskalácsos mesterek a tanulók oktatásakor nagyon vigyáztak arra, hogy mindent a hagyományos, megszokott módon végezzenek. A mesterség munkamódjában, a tészták elkészítésében is megőrizték sokszor a céh kínos, egyöntetűségre való törekvését. Az inast először kiverni, a tésztát formába nyomkodni tanították meg. Ha munka közben kettőnél több beleragadt a formába, akkor a segédtől kapott egy pofont. A mesterséget általában két év alatt tanulták meg, s ezután már önállóan dolgoztak. Debrecenben a második világháború óta csak egy tanulót vettek fel, s így a mesterség utánpótlása nincs biztosítva. A debreceni mézeskalácsosok a XVIII. század elején kibocsájtott céhlevele pontosan meghatározta a tanuló fizetését is. Mind a két, mind a három évre beszegődtetett inas fizetése egy szűr, egy „aba vásári dolmány". 04