A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1960-1961 (Debrecen, 1962)

Kiss Sándor: A debreceni Református Kollégium és diákjai 1848/49-es szabadságharcban

rendelkezés, amely szerint az elbocsátó levéllel rendelkező volt honvédek is csak feltételesen vehetők fel. 24 1850. április 27-én szabadul a börtönből a főiskola egyik növendéke, Domokos József. Ugyanakkor a főispán szigorú felhívást intéz a professzori karhoz, „hogy a tanuló ifjúság szellemére gondosan felvigyázzon, abban ő felsége iránt jó érzelmeket gerjeszteni s táplálni, az ellenkezőt pedig, ha netalán legkevésbé is mutatkoznék, csírájában elnyomni felelet terhe alatt törekedjék. 25 Hogy a professzorok mennyire teljesítették ezt a parancsot, nem kutatjuk. Itt befejezzük történetünket, hiszen, így is tovább mentünk. Tekintettel azonban a szűkös adatokra, szükségesnek láttuk ezt, hogy valamennyire is teljes képet kapjunk á Kollégium, az ifjúság, a profesz­szorok szelleméről, életéről az 1848—49-es forradalom idején. Száz esztendő — „az idő hogy eljár". Azóta nagyot fordult a világ Sóra. Sok minden beteljesedett, ami akkor még csak távoli reménység volt. JEGYZETEK 1 Maday Pál: Az 1735. évi békésszentandrási parasztfelkelés. Békéscsaba, 1957. 2 Kerekes Ferenc iratai. Református Kollégiumi Nagykönyvtárban. R. 608 23a. 8 Kerekes Ferenc iratai. Uo. R. 608. 23b. 4 Szabó IsDtán: Debrecen 1848—1849-ben. Debrecen, 1928. 10—11. 6 Egyházkerületi közgyűlési iratok 77/1848. Tiszántúli Református Egyház­kerület. Levéltárában. • Egyházkerületi jegyzőkönyv XIV. 529—533. Uo. 7 Tanácsűlési jegyzőkönyv 1848. 259—260. Állami Levéltár, Debrecen. 8 Péczelij József: Beszéd... H. é. és ny. n. Kollégiumi Nagykönyvtárban. 8 Tanárkari jegyzőkönyv. 1848. 1958. sz. T. R. E. Levéltárában. 10 Középiskolai osztályzatok sorjegyzéke 1847/48. Uo. 11 Szabadságharci aprónyomat. F. 18. Kollégiumi Nagykönyvtárban. Alföldi Hírlap. Debr. 1848. júl.—okt. 12 Alföldi Hírlap Debrecen, 1848. X. 22. 13 Városi közgyűlési jegvzőkönyv, 1848. 358. Állami Levéltár, Debrecen. 14 Ua. 1848. júl. 23., júl. 26. 16 Főiskolai hallgatók névsora 1847/48. 58. 1. T. R. E. L. 18 Balogh F.: A debreceni Református Kollégium története adattári rendszer­ben. Debrecen, 1904. 628. 17 Tanárkari gyűlések jegyzőkönyve 1848. VI. 3. Uo. 18 Alföldi Hírlap 1848. 29. sz. 19 Ua. 1848. Uo. 20 Főiskolai hallgatók névsora 1847/48., 1849/50., Középiskolai osztályzatok sorjegyzéke 1847/48., 1849/50. Uo. 21 Ua. 22 Tanárkari jegyzőkönyv 1849. X. 30. 2. sz. Uo. 23 Ua. 1849—1850. Uo. 24 Ua. 1849. XII. 27. Uo. 25 Ua. 1850. 227. sz. Uo. 57

Next

/
Thumbnails
Contents