A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1960-1961 (Debrecen, 1962)
Kádár Zoltán: Hellenisztikus római oltár a Déri-gyűjteményből
italikus jellegű emlékanyagában egyaránt. 11 Ezeken az ábrázolásokon a szóban forgó kompozíció többé-kevésbbé szimbolikus jellegű, viszont tisztán díszítőszándékkal is gyakran előfordul nemcsak az iparművészetben, de a kőplasztikában is, így pl. a márványkutak oldalán is. 12 Már régebben rámutatott a kutatás arra, hogy a bika ill. ökörfej jelenléte, akár szőröstül-bőröstül, akár lehúsolt állapotban ábrázolva, felszallagozva, girlandok közt —, lényegében véve — a pars pro totó elv alapján — az áldozati állatot jelenti. A levágott bikafej, ill. ökörfej a római művészetben suovetaurilia ősi áldozatára utal, arra az áldozatra, amelyet az államvallás hivatalos kultuszcselekményei 14 előtt, jóval megelőzött az a minden paraszt által elvégzett ősi szántóföldi tisztító áldozat, amelyről Marcus Portius Cato (i. e. 234—149) is ír a földmüvelésről szóló munkájában 15 . A Déri gyűjtemény vizsgálandó oltárának korhatározása szempontjából azonban ezek az utóbb felsorolt emlékek nem jöhetnek számba döntő súllyal, hiszen ezen az oltáron nem lenyúzott ökörkoponyás díszítés szerepel, hanem a bikafej élő állapothoz hasonlóan van ábrázolva. Ez a motivum pedig jóval ritkábban jelenik meg a hellenisztikus és a római művészet díszítőkincsében, a síroltárokon pedig úgyszólván teljességgel hiányzik, de a szarkofágplasztikában is nagyon ritka 16 . Hasonló díszítmény előfordul ugyan a hellenisztikus oltárokon, így egy cumaei 17 s több délosi emléken 18 , azonban ezek pontosabb időrendjét a kutatás nem tisztázta. A szóban forgó oltár kronológiájának tisztázásához tehát a hellenisztikus oltárokra vonatkozó vizsgálatok nem nyújtanak kellő támpontokat. Ha mégis megkíséreljük a Debrecenben őrzött antik oltár korának pontosabb meghatározását, akkor más jellegű emlékanyagot is be kell vonnunk összehasonlításképpen. Kézenfekvő, hogy elsősorban az aránylag jól datálható suovetaurilia ábrázolásokon szereplő bikák művészi kivitelezésére gondolhatunk. A római suovetaurilia — jelenetek fejlődését gazdag emlékanyagon követhetjük végig az i. e. I. századból származó Ahenobarbus bázis reliefjétől 19 egészen a tetrarchia koráig 20 . Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy e fejlődés sajátos pályáját: ti. az előbb említett idóbelileg a fejlődés kezdetén és végpontján fekvő ábrázolás stílusa közt van bizonyos 26
