A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1960-1961 (Debrecen, 1962)

Bencsik János: A tiszacsegei porta és ház (Rekonstrukciós alap a tiszacsegei múzeumház berendezéséhez)

6. A szalmakazal alá épített szín és krumplisgödör. rítés elterjedt formája a sövíny. Fél méteres távolságra erős karókat vertek le, közzé fonták a fűzfavesszőt. Embermagasságnyira fonták, majd leszegezték, lekötözték. Az eső ellen úgy védték, hogy a karót kétágúra hagyták, ágaskarót vertek le, vagy pótkarót tettek a kerítésre, azt két oldalt befonták, s az így készült vessző vályúba, aprószalmát, töreket vagy ganét raktak. A leggyakoribb élőkerítés a lícium volt. A kis és nagy kapu vesszőből vagy később deszkából készült. A házat kívül-belül fehérre meszelték. A fal tövét feketefőddel elhúzták. Igen gyakran a Bágyból hozott föld szolgálta ezt a célt. (A Bágy 10—15 km távolságra van.) A pitarban a kéményalját csak mázolták. A ház földjét keményre döngölt agyag alkotta. Hetente, rendszerint szombaton mázolták. A mázolással védték a repedezéstől, feltöréstől. Mázolás után homokolták, hogy a friss mázolás ne ragadjon fel a lábbelikre. A padlást évente tapasztották és mázolták. Évente kétszer, tavasszal és ősszel volt nagytakarítás. JEGYZETEK 1 Tiszacsege térképe. Debreceni Állami Levéltár U. 64. sz. 2 K. Kovács László: Adatok Tiszacsege néprajzához. NÉ. 1935. 99. 1. 3 K. Kovács Liszó: i. m. 4 Cs. Sebestyén Károly: Ágy a magyar parasztházban. Ethn. LXV. 375. 1. 212