A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1960-1961 (Debrecen, 1962)

Béres András: Terelők, terelőeszközök a hajdúsági pásztorok kezén

kampót, a bot kiálló felesleges részét levágja és felül szeggel megerősíti. Az ilyet tehát nem száron dolgozzák ki. Amelyiket szár nélkül hozzák forgalomba, azt egy ideiglenesen belehelyezett 30—40 cm-es somfaboton munkáljak meg. A kampót ugyanis nem szabad reszelés alkalmával satuba fogni, mert a szorítás meglátszana rajta. Amikor a kampó botra kerül, kampósbot lesz belőle. Kampó-szárnak több fafajtát használnak. Legelterjedtebb szár a somfa. Szikszai Gyula és apósa is 1914 előtt a Felvidékről szerezték be a somfát. Leginkább Gömörból. Innen szívesen hozattak, mert mindig igen szép fát kaptak. Eleinte nem hajában, hanem tisztított állapotban küldték. Szikszai az utóbbi időben Cserépfaluból és Noszvajról hozatja.

87 Innen már hajában küldik a botot, mert ha letisztítják, a pásztor nem ismeri meg, könnyen azt mondják, hogy nem somfa. A mátrai somfások időnként megfordultak ezen a vidéken, még megrendelés nélkül is hoztak somfát szekérrel. Rendszerint terményért, vagy bárányért értékesítették. A somfák között van szelíd és vad somfa. A szelídebb az a szebb, a vadsomfa viszont erősebb. A barkócafát még szebbnek tartják a somfánál, de mindig jobban meg kellett fizetni. Ezért nem olyan elterjedt. Használtak árvatölgyet is, de csak szükségből, mert könnyen repedezik. Megtalálható a kőrisfa, de ritkán fordul elő ezen a vidéken és nem is szeretik. Legjobban szeretik a juhászok a somfát, ezt tartják legerősebbnek, ez a legelterjedtebb. S hogy mennyire hozzánőtt a somfa a juhászokhoz, bizonyítja a hortobágyi pásztornóta is.

88 „Megismerni a diófát agárul, Juhászlegényt hosszú somfa bottyárul. Pergált gatya, kis kalapja, de lapos, Szeretője kettő, három, takaros.' A somfát nemcsak juhászok, hanem a debreceni kertészek és gazdák is megvették a vásáron. Kis rézfejet tettek rá és úgy használták. Ez a somfa vékonyabb és hosszabb volt, mint amit a juhászok szerettek. A kampószár 140—150 cm hosszú. A juhász botját magához méri, azt tartja jónak, mely vállig vagy állig ér.

89 Az egyenetlen görbe botot nem szeretik. Az a jó, amelyik sugár, egyenes, sima törőgörcs nincs benne. Az ilyen azonban drágább is. Számadó és bojtár kampója között sokszor nagy különbség van. Egyrészt kampóban, másrészt szárban. A bojtár kampója egyszerűbb, a számadóé díszesebb, akkurátosabb. A rátarti, hegyes /u/zász-nak paffan (Pakfon) kampója van, s bele rózsafa szárat szerez. Az ilyen bacsó kampójához senki hozzá nem nyúlhat, még saját gyermeke sem veheti kézbe, mert a gyermek „vasat, fát üt vele, összecsikargassa, már nem szíp". Bojtárjára pedig még csak rá sem bízza. A bojtár kampója egyszerűsége mellett kisebb is, kampójának feje 5—6 cm hosszú, a számadóé 8—9 cm-es. A botot hajától meg kell tisztítani, mert úgy nem viselhető. Ha görbe, ki kell egyenesíteni. A bot kikészítésének több módja van. Ha a haj (kéreg) száraz, akkor beáztatják, így elválik a fától, lehúzzák, de akkor még a bot fehér marad. Ilyenkor zsiradékfélével kell bekenni, s ha a nap süti, élénk piros színt kap. Napfényes időben a száraz bot magába szívja a zsiradékot. Másik módja a bot kikészítésének a megfütés.

90 Ezt maga a kampókészítő is csinálja. Sütés után kemencébe teszi a botot, ott felmelegszik, 12 Évkönyv 177