A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1958-1959 (Debrecen, 1960)
Csallány Dezső: A hajdúdorogi avar mellpáncél
A hajdúdorogi avar mellpáneél A népvándorláskori páncélok nem tartoznak a mindennapi leletdarabok közé. Az avarkorból is mindössze két törzspáncél került elő: Kunszentmártonból (1928) 1 és Tiszavasváriból (1956). 2 A hajdúdorogi páncélrészlet (1956), 3 amely mintegy 64 vaslapocskából áll, már jelentős leletnek számít. A sírokba ugyanis legfeljebb 8 páncéllapocskát tettek, ennél nagyobb számú páncélmaradék sírba helyezése már ritkaság volt. Férfisírokban több darab, különböző alakú páncéllapocskával is találkozunk. Ennek az a szimbolikus jelentősége, hogy hordozójának életében hány páncélja volt. 4 Másodlagos felhasználásban a páncéllapocskákat: kovakővel együtt tűzcsiholásra is felhasználták. A női sírokból kikerült páncéllapocskák relikviák csupán, arra emlékeztetnek, hogy hozzátartozójuk harcos lehetett. A páncéllapocskákból álló/páncélmaradékokon kívül, gyakrabban találkozunk gyűrűpáncélokkal vagy ezek jelképes részleteivel. Jelen dolgozatomban kizárólag csak a hajdúdorogi páncélmaradványnyal kívánok foglalkozni, a népvándorláskori páncéljaink együttes feldolgozását külön munkában végzem el. 5 Hajdúdorogról, Városkert utca 5. szám alól, 1955-ben egy arcábrázolásos, aranyozott ezüstcsat és egy kicsiny, préselt, lószerszámhoz tartozó aranyrozetta került a nyíregyházi Jósa András Múzeumba. A leletdarabok egy lovassírból származtak. A darabokat a debreceni Déri Múzeumnak adtam át. 6 Bejelentésem alapján, Kralovánszky Alán muzeológus végzett az említett lelhelyen 1956-ban leletmentő feltárást. 7 Ez alkalommal négy sírt bontott ki. Az 1. sírban (1956), amely lovassír volt, a mintegy 160 cm hosszú, rossz megtartású férficsontváz bal felkarcsontja mellett kívül, a válltól kezdődően 44 cm hosszúságban, két sorban húzódott az élére állított páncéllapocskákból álló részlet (1. ábra 2—3). A fejtől bal oldalt pedig hat lemez egymással összerozsdásodott állapotban; továbbá két töredék lapocska, valamint fakorhadékkal borított apró lemeztöredék feküdt (1, ábra 1). A koporsó ÉNY-i végében, a koponyától mintegy 43 cm távolságra találtak egy kissé domborodó bronzkorongot, vastag famaradvány, arany lemezkék és vaslemez-darabok kíséretében. Ezen mellékleteket ugyan nem láttam, de feltehető, hogy sisak vagy edény tartozékai voltak (?). A sírt és a páncélt Herakleios bizánci császár aranysolidusa a VII. század közepére datálja. 8 A hajdúdorogi mellpáncél 9 az 1. ábra 1—3. tanúsága szerint már nem az eredeti helyén, hanem másodlagos elhelyezésben feküdt. így a teljes páncél egykori alakját csak a lemezek összefüggése, a fűzőlyukak elosz2 A debreceni Déri Múzeum évkönyve 17