A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1958-1959 (Debrecen, 1960)

Komoróczy György: Hivatalszervezet és levéltári anyag a feudáliskori Debrecenben

az egyéves bírói tisztség, vagyis az a körülmény, hogy a bírói tisztség viselőjét évenként újra választották s egy évnél tovább nem maradhatott hivatalában, valamilyen kort megelőző s a feudalizmus korában rendkívüli jelentős,, parasztdemokráciának" megnyilvánulása, figyelmen kívül hagyták a közigazgatás történetére vonatkozó forrásanyag egyéb vonatkozásait. A források ugyanis azt is feltárják, milyen személyek váltogatták egymást a bírói tisztségben s ha a XVII—

XVIII. sz. bíróságot viselt egyéneinek névsorát megvizsgáljuk, minden emberi nagyságuk elismerése mellett azt tapasztaljuk, hogy az illető egyének kizárólag a városi patriciátus tagjai köréből kerültek ki, kifejezetten az uralkodóosztály képviselői voltak. A XVII. sz. nagy bírófamíliái, a Doboziak, a Komáromiak és mások egymással házassági kötelékek révén szoros kapcsolatban éltek s a hatalmat nem adták ki kezükből évszázadokon keresztül olyanoknak, akik nem tartoznak vagyoni hálózatukba. Amikor életrekeltették a néptribuni tisztséget, akkor a főbírók és a néptribunok váltogatták egymást a hatalom sáncaiban s akik az egyik évben főbírói tisztséget viselt, az a következő évben néptribunként tüntetik fel s viszont; vagy ha nem néptribun, akkor főjegyző, esetleg senator és más tisztségviselő. Debrecen városban a XIII. sz. óta állandóan gazdagodó kereskedelmi tőkésekkel találkozunk, akiknek a vagyona egészen kiemelkedő szerepet biztosított az illető részére. Ezek a kereskedelmi tőkeképződés medrében meggazdagodott személyek családjogi rendszert fejlesztettek ki s nem véletlen, hogy Debrecen főbírói körében szinte apáról-fiúra megtaláljuk ugyanazoknak a családoknak képviselőit a városi birtokok bérletében, ä hatalom legdöntőbb posztjain. Más kérdés azután az, hogy ezek a családok az akkori viszonyok között segítették a város kibontakozását, sok esetben hősies áldozatokat hoztak a város védelmében akár a török, akár a német ellen. De az eddigiek folyamán inkább csak a pozitív tevékenységük nyert megvilágítást s azt a társadalmi funkciót, amelyet mint a leggazdagabb városi polgárok gyakoroltak, a történettudomány alig-alig vizsgálta. Pedig az iratok között jelei vannak annak, hogy a város plebejus-rétege már a XV. sz.-ban harcot folytatott a hatalom birtokosai ellen s ez a harc folytatódott 1598-ban, majd 1694-ben s nem utolsó sorban a Rákóczi vezette szabadságharc idején, amikor többszáz debreceni polgár, elsősorban szegény plebejus-elem, fegyvert fogott a szabadságharc ügye mellett, míg a vezető patrícius-réteg sok esetben ingadozó és még többször számító magatartást tanúsított. Nem mond ellent ez a megállapítás annak a ténynek, hogy a város egésze híve volt a szabadságharcnak és hatalmas anyagi áldozatot hozott a zászló győzelme érdekében. Parasztdemokráciáról tehát nem beszélhetünk s még kevésbé lehet szó arról, hogy Debrecenben nem alakultak ki osztályok már a XV. sz. óta folyamatosan. A levéltári anyag tüzetesebb vizsgálata feltárja az osztályokat éppenúgy, mint az osztályharcot s egységes debreceni arculat hangsúlyozása a történelmi fejlődés folyamán legenyhébb kifejezés mellett is ártatlan naivitásnak látszik. A közigazgatástörténet a további "kutatások során részleteiben hivatott feltárni a hivatali szervezetek formáinak változását, amelyre gazdag anyag található. A felsorolt fondók legnagyobb része intézkedéseket tartalmaz a hivatali beosztásra, az ügykörök szabályozására s megmutatja, 4* 51