A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1958-1959 (Debrecen, 1960)

Domokos Ottó: Adatok a debreceni kékfestőipar történetéhez

vagy Prágai Czim helyet о Budai czimet ragasztottak rea (s fájdalom ha ez ne tovább tsak öt esztendeig igy lesz a magyar országi Festők élete alább való lesz az utolsó köszörűsénél), s ez által sok tsalodasok is történhetnek, mellyek közzül előttünk leg közelebb egy szembetűnő, de előre botsánatért könyörgünk, mert sérteni akár kit is szándékunk nints de hogy a Pesti mü kiálitáskor érdem dijat nyert Jajtner Sidonak az a miv mely őtet az az érdem dijra meltetta az ő tulajdon készítménye lett volna,... kétséges, már pedig ott a mü téren nagyba úgy lehet a kiálitott müvet tekinteni, mint itt kitsibe a remeklést, és arra itt igen nagy a vigyázatt arra a ki által a remek készül hogy mivet egyedül készittse a remeklő." Olyan törvényt kíván, amely megtiltja a hazai gyárosoknak, hogy idegen ország készítményeivel is kereskedjenek, éppen úgy, mint a város is csak saját készítményét engedi árusítani a mesternek.

8 E szűklátókörűség a céhes ipar merevségéből, a kapitalista termelés sajátosságainak fel nem ismeréséből, az általános közgazdasági ismeretek hiányából következik, ami sajnos ebben az időben a kézművesek nagy többségénél országos jelenség. Az ország textiliparának általános elmaradottsága, amely viszont az osztrák gyarmati politika következménye volt, az oka elsősorban a nyersanyag beszerzés nehézségeinek és drágaságának. A felvidéki falvak és városok vászonszövő ipara ugyan évi 2—300 000 rőf vásznat küldött a pesti és deberceni vásárokra, de ez a mennyiség a hazai ipar számára elenyészően kevés már az 1830-as években, amikor a hétköznapi kékfestő viselet mellett általánosan elterjedt a színes kartonruha viselete, amely finomabb nyersanyagot igényelt, mint a korábbi vászonviselet.

9 A debreceni festők legnagyobb fájdalmát okozó budai gyár, a „Leitner Jakab és fia" cég, 1843-ban kapott érdemérmet az iparkiállításon. 1853-ban munkásainak a száma télen 100, nyáron 150—200, a kelmék mintázását két perrotine-gép beállításával tette nagyüzemivé. A különféle gépek, mángorlók meghajtását tíz lóerővel végezték. A cégnek lerakatai voltak Pesten, Miskolcon és Aradon. Évi ötszáz mázsa indigót vásárolt Anglia, Hollandia, Franciaország és Olaszország kereskedőitől.

10 Fejlődőben levő kapitalista üzem, amely a gyár munkásainak kizsákmányolásán kívül a tőkefelhalmozás kereskedelem adta lehetőségeit is igyekezett a legteljesebben kihasználni, nem kímélve a lerakatok vagy városok székhelyeinek mestereit. A debreceni iparkamara 1879—1880. évi jelentésében már csak egyetlen kékfestőt említ a városból, kamarakerületében összesen is csak nyolcat.

11 A múlt század második felében meggyorsul a budai gyárak (Goldberger, Finaly, Leitner, Spitzer—Gerson) fejlődése, gépesítése és áruikkal elárasztják a jelentősebb vidéki központokat, elsorvasztva a helyi kékfestőipart. Az elmondottak talán eléggé érzékeltetik a 18—19. század kézműiparának válságos, elkeseredett helyzetét és mestereinek küzdelmét a minden napi kenyérért, másrészt megfigyelhetők a kapitalizmus kibontakozásának kezdetei és a kapitalista termelési mód törvényszerűségei. Domonkos Ottó 164