A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1958-1959 (Debrecen, 1960)

Domokos Ottó: Adatok a debreceni kékfestőipar történetéhez

Adatok a debreceni kékfestőipar történetéhez A 18. század végi statisztikákat böngészve Debrecen iparosainak kimutatására is rábukkanunk, melyben a nagyszámú kézművesek között csak három festőt és egy vászonnyomót találunk.

1 Első pillanatra világos, hogy e pár mester a helyi szükségleteknek csak kis töredékét képes kielégíteni, a többit az országos vásárokra sereglő szepességi festők és vászonárusok biztosítják. Ennek a gyakorlatnak sok évtizedes hagyománya van, melyről első adataink 1737-ből származnak. A késmárki festők megállapodást kötnek arra vonatkozóan, hogy egy-egy mester a közelebbi és távolabbi vásárokra mennyi és milyen árut vihet, elkerülendő a nagy kínálatot és az ebből következő alacsony árakat. Az egyezség hetedik pontja Debrecenbe két láda, mindegyikben 1500 rőf, kék, nyomott és mindenféle színezett kelme szállítását engedélyezi egy mester számára. A város felvevőképességét, kereskedelmi forgalmának jelentőségét bizonyítja az egyezség másik két pontja is. Az egyik megtiltja, hogy a más vásárokról visszamaradó vásznat más fuvarosok útján becsempésszék Debrecenbe, a másik pedig a kereskedőkre, de főleg a tályai kiszab ó-asszonyokra ír elő szorgos ügyeletet, hogy azok egyes mesterek révén ne csempésszenek színes vásznat Debrecenbe.

2 Az egyezség ellen két mester ugyan fellázadt az ipar akadályozása címén, de a többség, 20 mester, akarata érvényesült és nyert megerősítést a késmárki városi tanács által, megakadályozva a gyorsabb iparfejlődést. E kereskedelmi kapcsolat szakadatlan a 19. század folyamán is. 1818ban Berzeviczy: Ungarns Industrie (1812) с munkájának bírálatában a Tudományos Gyűjteményben olvashatjuk, hogy „A Decretzeni országos vásárokkor esztendőt által több mint egy millió pengő pénz forintnyi szepesi vásznat adnak el a serénykedő Késmárki festők."

3 1823-ban hasonó említésük található szintén a Tudományos Gyűjteményben, mint akik ezer és ezer rőf festett, fehérített vásznat visznek a pesti és debreceni vásárokra.

4 A debreceni festők 1827 február 16-án nyertek önálló céhszabályzatokat az általános helytartótanácsi rendelkezések következtében, eddig mint céhenkívüli kézművesek dolgoztak.

5 A helyi kereskedőkkel hamarosan nézeteltérésük is támadt, amikor azt kérték a tanácstól, hogy engedélyezze számukra a heti vásárok alkalmával a piacon sátrakban való árusítást. A tanács a kereskedők véleményét kérte az ügyben, akik alapos indoklással a kérés elutasítását javasolják. Véleményükben nem az árusítás ellen foglalnak állást, mert azt minden mesterembernek biztosítják az általános törvények, hanem az árusítás módja ellen van kifogásuk, amit 11 A. debreceni Déri Múzeum évkönyve 161