A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1958-1959 (Debrecen, 1960)

Újváry Zoltán: Ősi famegmunkáló eszköz népi használatban

árukészítéssel és eladással járó hivatalos felügyelet is. A legdöntőbb ok azonban valószínű, hogy az utóbbi évek során a jobb megélhetést biztosító gyárakba és nagyüzemekbe való özönlés lehetett. Mindezek ellenére azonban a nagy múltra visszatekintő háromhütai fafeldolgozás jelenleg is mesterségbeli tudásanyagát alkotja a háromhutaiak­nak. Ez a tudásanyag alkotóan ma már csak egy-két használati tárgy elkészítésére korlátozódik. A korábbi évek eszközei közül elsősorban a szövés-fonáshoz szükséges különböző eszköz, tárgy készítését említhetjük meg. Az árusításra kerülő, illetve rendelésre készülő eszközök közül ma már csak néhány található. Ezek között első helyen áll a fonásnál használt orsó. Az a tény, hogy a lassan sorvadó famunkák közül az orsókészítés még mindig fennáll, elsősorban az állandó szükségleteknek tulajdonítható. A kender fonásánál használt orsóból a fonóasszonynak mindig bőségesen * kellett lenni, főleg nagyobb kendertermelés esetén. Azonban nemcsak saját, illetőleg helyi szükségletek kielégítésére készítették az orsót, hanem távolabbi vidékekre is elvitték és pénzért árulták vagy terményért cserél­ték. Az orsók tényleges árusítását tulajdonképpen nem az orsókészítő vé­gezte. Az árút egy közvetítő vette át, aki némi kereset reményében eljut­tatta a vásárlóhoz. Helybeli asszonyok keresték fel az orsókészítőt, akitől megvették az orsót s távolabbi falukba, vidékekre — főleg a Hernád völ­gyébe — vitték eladni. Ezek az asszonyok az orsót nem pénzért adták tovább, hanem cserélték kenderért. De a közeli falukból — főleg Komlós­káról — a parasztasszonyok is felkeresték az orsókészítőket. Árpát vagy búzát vittek magukkal, amit orsóra cseréltek át. Az orsó, guzsaly s általában a szövés-fonáshoz szükséges kisebb tár­gyak elkészítéséhez egy egészen egyszerű eszközt a kézihajtású, nyirettyűs esztergát (tokarnya) használják. Mint említettem a nyirettyűs eszterga mai alkalmazására Szatmár megyéből is van adatunk. 3 Utaltam arra, hogy az eszterga megmaradását az eleven faipar elősegíti. A szatmári Gacsáj tájilag éppen ellentétes terü­let, mint Háromhuta. Sík vidék, ahol viszonylag kevés az erdő, a f amunka teljesen elsorvadt. Az esztergát azonban még a közelmúltban is alkalmaz­ták. Viszont ez az alkalmazás csak egyetlen tárgy megmunkálására, a fo­násnál használt orsó elkészítésére korlátozódott. Erre a szerepére mutat a neve is. Gacsájban az esztergát orsócsinálónak hívják. Ilyenformán a gacsáji eszterga csak egy tárgy elkészítésére visszaszorult munkaeszköz. Ennek a ténynek a jelentőségére az eszterga fejlődését illetően, lejjebb még vissza­térünk. A háromhutai esztergát az 1. és 2. ábrán mutatom be. A tokarnyán esztergályozandó fát az eszterga két egymással szemben álló fejrészébe szorítják. Az egyik fejrész (2. ábra A.) mozgatható az esztergályozandó darab hosszúságának megfelelően. Az esztergályozásnál a tárgy gyors forgatására van szükség, hogy a véső (dlatko) egyenletesen, megfelelő módon metsze az anyagot. A megmunkálandó fa forgatása egy, az eszter­gától különálló eszköz segítségével, kézierővel történik. Ez az eszköz, ami­nek külön neve nincs, 60—70 cm hosszú somfa, egyik végéről ostorszerűen alácsüngő szíjjal (2. ábra B.) A nyél másik végén a marok görbületének megfelelő fa van erősítve. A szíjat a 2. ábrán látható módon a tárgyra csa­varják úgy, hogy a szíj ebben az állásban egyenlő hosszú legyen a nyéllel. Az esztergályozó egyén bal kézzel a markolati részt átfogja s hüvelyk 9 A debreceni Déri Múzeum évkönyve ÍZJ *

Next

/
Thumbnails
Contents