A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1957 (Debrecen, 1958)

Béres András: A Déri Múzeum Debrecen környéki díszes pásztorbotjai

tanít. Most nem fizetik úgy mint akkor.

29 Mégha 800 forintot kap az ember írté, akkor se." Nádasdi István pedig mint alkotó egyéniség lép elénk. 1900 körül felbukkant, de csak az első világháború után jött divatba és kezdett elterjedni a színes kaucsukkal való díszítés. Mint több adatközlő tanúsítja, az öreg újvárosi Nádasditól látták először a színes kaucsukkal való kiverést, ő nem is dolgozott mással, tőle aztán igen elterjedt a díszítéssel foglalkozó pásztorok között, ami érthető is, mert a szaru megmunkálása jóval nehezebb. Tudását szívesen adta tovább, sőt a Hortobágyi Csárdánál az idegenforgalom érdekében fellendített pásztorművészeti díszítő tanfolyamnak egyik oktatójaként működött. Vénségére hiába maradt meg tudománya, látása meggyengült és elfogyott a fogyó hortobágyi legelőkkel, s az egykori mester, művész legfeljebb ha néha-néha készít egy-egy kevesebb figyelmet, de nagy gyakorlatot igénylő darabot. Czibere Lajos Nádudvaron volt kondás, míg felesége, a számára magasabbrendű életformát jelentő „parasztizálásra" rá nem vette a pásztorok sajátos művészetében otthonos, igen szűkszavú férjét. így aztán lassan elkopnak. Ahogy lassacskán már csak hírét emlegetjük a cifraszűrnek, mely nélkülözhetetlen kelléke eső és mindenféle időjárás ellen jó menedéke volt a pásztoroknak, egyszersmind dísze is, úgy lassankint megelégszenek egy egyszerű, néha ormótlan fütykössel, vagy éppen földes bunkójú napraforgókóróval, mondván, hogy a könnyen szakadó esőköpeny mellé az is nyugodtan megteszi. A még élő díszítőpásztorok pedig a háziipari szövetkezet független alkalmazottaiként, népművész címmel, most már nem a mindennapi pásztorélet, hanem a népművészetet kedvelő nagyközönség és az idegenforgalom igényeinek kielégítésére válnak a maguk egyszerű emberségében népi iparművészekké. S még jó, ha szerencsés kezű emberek átveszik és így is tovább-éltetik, ezt a mély gyökerű, s hosszú időn át sokak számára az élet szépségének egy részét jelentő művészetet, s legalább a népi ízlés ragyogó motívumformáit visszatükröző darabokon biztosítva van továbbélése a jövő embere számára. A botok leírása (XIV. tábla) Sz. 1907 : 619. Földes. Hajdú megye. (3. kép.) Körtefából készült ólmosbot, feje egyszerű geometrikus formákkal beöntve. Vésése egy helyen nem pontos, ezért a felső mintasor nem szabályos. Alsó cakkozása az ólombeöntést nagyszerűen összhangba hozza a fával. Hossza : 115,5 cm. V. 1918 : 55. Debrecen. Hajdú megye. (4. kép.) Szépen megmunkált tölgyfa. Tányérosan beöntött feje alatt összefonódó rombuszszerű ólombeöntést látunk, melyet felül és alul cakkozott téglalap alakú forma zár le. Eredetileg hosszabb volt. Vékonyabb végétől tenyérnyire feljebb átfúrt lyuk, a buzogányszerű bothoz karmantyúként használt szíj beillesztésére. Oldala erősen repedezett. Igen szép régi forma. Hossza : 59 cm. 2

» 1930 körül. 94