A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1957 (Debrecen, 1958)

Béres András: A Déri Múzeum Debrecen környéki díszes pásztorbotjai

alkalmasabb a nyári korareggel és a késő délután, vagy a téli napok, de lámpavilágnál igen szemrontó a munka, azért nem is csinálják. A díszítő szerszámok (XIII. tábla, 2. lfép) között első helyet foglal el a kés, mint a bot megmunkálásának fontos szerszáma. Fontos szerszám az ár, és az árhoz hasonló lapos ernyődrótból készült kis vésők sorozata. Igen fontos egy jó erős olló, mely a fémberakáshoz szükséges lemez vágására szolgál. Mint fontos eszközt nem hagyhatjuk el a reszelőt, mely a kivágott díszek alakítására, polírozására szolgál, de ide tartozik a kalapács is, mely egyenesen nélkülözhetetlen szerszám. Használtak még lombfürészt is fúróval, de mint mondják, nagy lom, ezért nem szerették. „Nem szereti húzgálni az ember". Ezeket a szerszámokat részben maga készíti a pásztor, hogy mindenik keze ügyébe való legyen, részben vasboltban szerzik be, ahol készen árusítják. „Ezelőtt mindig lehetett kócsagot

23 venni. Az a körfüsű vót a legjobb, meg a füsütok. Ezeket is botba lehetett venni, meg Debrecenben a Dégendfeld-téren, ahun a vas sátrak állottak. A kócsagot máma is mindig érdeklődöm, hogy nem tud-e valaki, vagy gyerek kézibe ha meglátom, valamilyen formába, megvásárolom tülök. Ha valamelyik házhoz bemegyek, az az első, hogy nem látok i komóton, szekrény tetejin ilyen tárgyakat. A kócsagot nagyon filtern annyiban, mert nem lehet hozzájutni, nagyon nehéz szerezni." Segítségükkel végzi el a pásztor kényes és aprólékos s ezen kívül hosszú türelmet igénylő díszítő munkáját. A berakás vagy kiverés első és legfontosabb mozzanata a fa jó megmunkálása. Csak azután fog a kidolgozáshoz a pásztor, miután a botot jól kifaragta, késével előkészítette. Ráérő idejében előre kimintázza a szeme ügyébe akadó állatokat, tárgyakat, építmények kicsinyített másait piparézből, csontból, vagy kaucsukból, esetleg szaruból, miután eltervezte, hogy milyen díszítmények kerülnek rá a botra. Majd ezeket elteszi egy dobozba. Azután ültében, vagy menetközben, ahogy meg-megáll, előveszi a botot, szűre ujjából kikeresi a szerszámokat, vagy ha a kunyhónál van, szerszámos ládájából veszi elő a szükséges darabokat, de vigyáz, hogy a szél el ne fújja, s megkezdi a müveletet. „Ezelőtt jobban a jószág mellett csináltuk. A szűrujjba vót pakolva a szerszám, meg minden. Leterítette az ember a szűrt, arra kipakolt, dógozott. Dobozba, vagy szerszámos zacskóba vót tíve minden, mert szíjjel hullana ennek az apróságnak mindene. Hiszen még sokszor össze sem érkeztünk pakolni, ugrani kellett és menni, mert ez a falusi mines olyan, hogyha meglát egy szekeret, utána veszi magát, azir kellett vigyázni, ha az ember a jószág mellett dógozott."

24 Aztán árjával felszúrja a botra helyezendő kaucsuk, „kócsag" darabot, egy másikkal körülkarcolja. Ennek alapján kivési a helyét vésőjével, beilleszti az előre kivágott formát, a rajta levő egy-két, esetleg több lyukon át rézdrótból vágott szeggel leerősíti, leszegezi. Ha kicsit nagyobb lesz a kivágás, mint amilyen maga a minta, akkor úgy segít rajta, hogy körülhatárolja, vékony rézlemezeket ver körül rajta. S ha elkészül egy kör, letisztítja, lereszeli. Ha nem fekszik pontosan, reszelőjével laposra igazítja, simítja, letisztítja. A rézlemezből kivágott keskeny darabkákat a vésővel kinyitott helyre élével illeszti és körmével lenyomkodja, majd belekala28 A kaucsuk népi elnevezése. 24 Czibere Lajos nádudvari kondás szíves közlése. 90