A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1957 (Debrecen, 1958)
Kádár Zoltán: Három római császárkori arcképszobor a Déri-gyűjteményben
portréját éppen az emeli az összes rokonjellegű ábrázolások fölé, hogy mindezeknél sokkal változatosabb, plasztikusabb formakezelést árul el. Első pillanatra megkapó művészi hatásában maga az anyag is: a melegtónusú sárgás nemes márvány, de különösen érdekessé varázsolják az arcot a kissé ferdemetszésű szemek, az arc puha gömbölyded formái, a nagyon finomvonalú száj, kissé hangsúlyozott alsó ajakkal, s az enyhén előreugró kicsi áll. Fokozza a szobor kifejezésgazdagságát, művészi értékét a kétoldalt a fejtetőről a halántékon át hátrafutó haj fürtöknek az előbbieknél sokkal plasztikusabb megoldása, a fül mellett könnyedén előrehulló kicsi tincsek megfaragása. Talán egyedül a konty kanyargó hajfonatainak kifaragása sikerült kevésbé, ennek az aránylag merevebb, egyszerűbb kivitele árulja el, hogy ez a mű is már a római szobrászat késői, a klasszikustól egyre inkább elszakadó irányzatához tartozik. Minden valószínűség szerint a szobor fiatal előlelő római nő ábrázolása, aki a leghívebben követte a ,,nagyanyacsászárné" Juha Maesa hajviseletét, természetesen azonban semmi esetre sem lehet szó magának az Augusta -nak ábrázolásáról 35 , hiszen az idős korában nyerte el uralkodói méltóságát. Kétségtelén azonban, hogy a portré készülésének idejét Julia Maesa uralkodásának korára, (218-223) tehát a 220 körüli évekre kell helyeznünk. A Déri Múzeum vizsgált három római császárkori portréja az antik művészet fejlődésének fontos szakaszát világítja meg. Ez a korszak, amely 170-220 közé esik 38 , a késő antoninusi és koraseverusiportré művészetben különösen szembetűnően árulja el annak a nagy változásnak irányvonalát, amely a korábbi koracsászárkori hagyományokig visszatekintő klasszicizáló formaadást és a késő-severuskori művészetben bekövetkező leegyszerűsítő törekvéseket összekapcsolja. Az elsőként vizsgált 1 férfiaickép az antoninus-kori portréművészet haj- és szakállkezelésének nyugtalan, szinte kissé „barokkos" formagazdagságát, egyszersmind a jellemábrázolásban ekkor már fellépő új felfogást árulja el. A szemek — főként a pupilla — hangsúlyozása, az arc formáinak bizonyos leegyszerűsítése, a kifejezés expresszív jellege — már az első lépést mutatja azon az úton, amely a szétbomló antik társadalom átalakuló, egyre inkább a metaí'izikum felé forduló, szemléletének kifejezése. 37 Ez az átmeneti stílusirányzat — kissé később, a koraseverusi művészetben fokozódó stílusfeszültséget mutat: a hajviselet szinte tobzódó gazdagságát és a kifejezésbeli leegyszerűsítő törekvéseket egyesíti, mint ez a vizsgált Julia Domna arcképen is megmutatkozik. Azonban a kora-severusi művészet még nem szakad el jellemábrázolásban a realizmustól, az ábrázolt fiziognómiájának hűséges visszaadásától. 38 Ujabb lépést jelent az egyre erősödő stilizálás felé a Julia Maesa hajviseletét követő, 220 körül készült arckép. Ez a fej már sokkal összefogottabb, stilizáltabb, mint az előző, de azért finoman visszaadott karakterábrázolásában — még mindig életszerű. Éppen a határon áll abban a fejlődési vonalban, amely a II. századi hagyományokat továbbfejlesztő koraseverusi stílus és Severus Alexander 35 Júlia Maesa portréiról legutóbb Weber, H. írt, i. m. 133 s köv. 36 Vö. Rodenwaldt, G., Cambridge Ancient History XII., Cambridge, 1956 2 , 544 s köv., főként 544-545, továbbá 552. 37 Rodenwaldt, G., Cambr. Anc. Hist. XI., Cambridge, 1936, főként 79 ; Schweitzer, В., Die spätantiken Grundlagen der mittelalterlichen Kunst, Leipzig, 1949, 27 ; ,,Hinter all diesen Erscheinungen steht noch die stoische Weltauffassung der späteren Kaiserzeit, aber klassisch-antik sind sie nicht mehr." 38 Vö. Budde, L., Jugendbildnisse des Caracalla und Geta (Orbis Antiquus, 5), Münster in W. 1951, passim, főként 16. s köv. 58
