A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1957 (Debrecen, 1958)

Koczka László: Debrecen művészetének tíz éve

A debreceni csoport egységét, amelyet olyan nehezen lehetett kialakítani, a tagrevizió teljesen szétzúzta. A viták során elhangzott, hogy vidéken nem is lehet beszélni művészetről, eltekintve attól a néhány nagy névtől, akik vidékre vonultak vissza. Ezen az alapon aztán a nem kitüntetett művészeteket szinte kivétel nélkül törölték a szövetség névsorából, így végeredményben éppen azok estek áldozatul, akikre leginkább számítottunk, akik már a felszabadulás előtt vállalták az ébresztgető szerepét, akik a maguk szerénységében nem hivatkoztak unos-untalan felszabadulás előtti munkájukra. Ezek után nem lehet csodálkozni, hogy egy

;

k legrégibb kiállító művészünk nem szerepelt azóta sem, hogy az, aki a csoport ügyesbajos ügyeinek intézését korábban vállalta, visszavonult. Ismét vidéki művészek lettek A korábban szépen táguló láthatár ismét leszűkült, már a megye határáig sem terjed, legfeljebb a Nagytemplomtól a homokos kertségekig. A nagyszerű lendületes építés helyett a Nagyerdő poezise, az Olaj ütő félrecsapott fedelű kis házai jelentik az ihlet forrásait, csendélet, önarcképek, rokonok portréi készülnek sorra. Távol áll tőlünk, hogy ezen a jelenségen akarnánk lemérni művészeinknek a társadalomhoz való viszonyát, de hogy ez befelé fordulásról tanúskodik — úgy gondoljuk —, kétségtelen. A revizionizmusból és az ezt követő ellenforradalomból művészeink nem vették ki tevőlegesen a részüket, pedig őket is meghívták minden rendezvényre, sőt még egyenes felszólításra sem adtak nyilatkozatot a „forradalmi bizottmány"-nak. Az 1956-os kiállítás anyaga, sem mutat olyan törekvést, amelyen világosan lemérhető lenne a revizionizmus hatása. Az említett befelé fordulás vitathatatlanul fennáll, de egyes művészek újszerű stíluskísérletei még nem jelentik világnézetük megváltozását, amint ezt kiállított képeik tanúsítják. Ki kell törni a bűvös körből Az ellenforradalom után művészeink tovább folytatták munkájukat A szövetség nem oszlott fel, így a debreceni csoport is tovább ténykedik. Az ellenforradalom következtében sajnos elakadt az a nagyszerű kezdeményezés, amellyel a Városi Tanács kívánta segíteni a művészetet. A Csapó utcai városrész rendezésénél, az új épületekben műtermi lakások épültek. Az épületek az ellenforradalom idején még nem voltak készen, mégis beléjük költöztek önkényes lakásfoglalók. Bár a város erélyes intézkedésére e lakások egyrésze már felszabadult, még mindig van olyan műterem, amelyben illetéktelenek laknak. Az új bérházban levő nagyszerű kollektív műtermet átadták a csoportnak, és ezzel régi kívánság teljesült, de meg kell mondani, hogy a műterem, jelenleg nem felel meg rendeltetésének. A csoport szervezeti élete az ellenforradalom óta szétzilálódott. A már ismertetett okok ma is fennállnak, sőt ha lehet, fokozottabban. Nem érzik a művészek a Képzőművészeti Alap támogatását. Nem egyszer igen méltatlanul bánnak velük. A debreceni vasútállomás munkáit például kiadták meghívásos pályázatra, és egyetlen debreceni művészt sem hívtaK meg. Számos példát lehetne felhozni, amelyek mind azt bizonyítják, hogy művészeink jogosan érzik: „vidéki" emberként tartják őket számon, a szó lebecsülő értelmében. 182