A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1948-1956 (Debrecen, 1957)

Makkay János: Őskori leletek a Berettyóvölgyben (Bihar megye)

teményében volt egy ebbe a korba tartozó fazékalakú edény. (135.) (Leltározatlan a Déri Múzeumban.) Feltűnő ebben a korban, hogy míg a tiszai és a herpályi kultúrák a jelenlegi ismereteink szerint a Kalló egykori völgyét nem szállották meg, illetve nem ismerjük onnan leleteiket, addig a korai rézkor lakosság talán ott volt a legsűrűbb az egész megye területén. Ennek a magyarázatát egyelőre nem tudjuk megadni, annál is inkább, mivel abban az időben a lelőhelyek szintén nem mutatnak arra, hogy védekezésből, védett helyeken épültek volna a telepek. A felfedezett lelőhelyek azért is fontosak, mert több olyan is van közöttük, mely kétségtelenül a kultúra telepe volt annakidején, melyekben a kutatás bizonyos fokig még ma is szűkölködik. Egészen komoly arányokat mutat ezek közül a Derecske- Kődomb közelében levő lelőhely, (30.) ahol szántás alkalmával igen nagy, gerendalenyomatokat mutató paticsdarabok is kerültek felszínre, igen sok cseréptöredékkel. Egy másik Kállómenti lelőhelyen (27.) ismét igen sok edénycserép társaságában őrlőkövek töredékei, vagy paticsdarabok hevernek a felszínen. Itt szőlő alá forgatás alkalmával bolygatták meg a telepet. Igen értékes lelőhely lehet a Dancsháza melletti Halomszerdomb (112.), ahol szintén igen gazdag anyag volt található már a felszínen is, azonkívül, hogy silógödrök építése alkalmával erősen megbolygatták. Sűrűn egymás mellett következnek a lelőhelyek Tépe községben is, a Kalló két oldalán. A kultúra lelőhelyei, mint már említettük, mindig a vízparton fekszenek ugyan, de erődítésnek nyomát sem lehet találni még csak olyan jelleggel sem, mint a herpályi csoport esetében, amikor is a telepek legalább vízzel körülvett, már a természettől jól védett helyen fekszenek. Ennek oka nyilván az, hogy ebben a korban nem volt szükség a fokozott védekezésre. Ezt esetleg azzal is magyarázhatjuk, hogy míg a neolithikum végén több kisebb egymástól bizonyos fokig idegen csoport élt az Alföld keleti részén, addig most egységesebb kultúra leleteit találhatjuk itt, az egyes csoportok között kevesebb ellentét lehetett, nem volt szükség nagyobb arányú óvóintézkedésekre. Nem lehet feladatom az, hogy a bodrogkeresztúri kultúra idejéből a megye területén előkerült viszonylag nagyszámú, azonban jórészt szórványos leletekből álló anyag alapján e kor emlékeit összefoglaljam. Megjegyezni csupán azt fontos, hogy e korból is sikerült két lelőhelyet felfedeznem, ül. egyet hitelesítenem. A derecskéi téglagyárból (5.) a kolozsvári Nemzeti Múzeum gyűjteményében levő és Roska Márton által

60 „rézkorinak" meghatározott edénytöredékek mibenlétére, pontos korára fény derült akkor, amikor itt 1957. tavaszán a bodrogkeresztúri kultúra leletei előkerültek. Kisebb leletmentő ásatásra is sor került, és kiderült, hogy a kultúra telepéről van szó. Sajnos, épület maradványai nem kerültek elő, csupán nagy paticsdarabok, melyek kétségtelenül bizonyították egykori nagyobb építmény meglétét a telepen. Az edénytöredékek és az állatcsontok két, egyenként 3,5—4 méter hosszú, 2—3 méter széles, az egykori felszínbe mintegy 30—40 cm mélyen lenyúló, teknőalakú mélyedésben voltak, közöttük jellegzetes díszített töredékek is. A másik lelőhely szintén Derecske határában van. (21.) Az a körül60 Roska : Repertórium, id. mű. 40. o. 3* * 35