A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1948-1956 (Debrecen, 1957)

Csatkai Endre dr.: Debreceni könyvkötő-legények Sopronban

Debreceni könyvkötő-legények Sopronban Л soproni könyvkötő-céh 1788-ban alakult csak meg, addig Pozsonyhoz tartoztak a mesterek. A céhvilág történetében. azonban sok homályos pont van, ilyen az is, hogy nagyobb központtól függő alakulatok néha szinte önálló céhként lépnek fel. A soproni könyvkötő legények egyike, a kulmbachi Michel Zakariás, aki 1665-ben került a magyar városba, már a következő évben emlékkönyvet szerzett és abba attól fogva minden segéd, aki csak megfordult a városban, köteles volt bejegyezni a nevét, hová való, honnan jött. Ha nem kapott munkát, akkor valami kis útravalóval ellátták, senk-nek hívták a furcsa német-magyar keverék-iparos nyelven a pár garast. Az első emlékkönyv 1724-ig terjed, külseje rendkívül egyszerű, tartalma annál érdekesebb. Megtudjuk, hogy a vándorló segédek néha igen messziről érkeztek Sopronba. Akadt friz, norvég, svéd, igen sok németországi és osztrák. A XVII. század utolsó negyedében még ritka a magyar legény, hiszen az ország csak lassan bontakozott ki a török rabigából. A XVIII. század elejét a kuruc harcok töltik be, nem volt nagy a közbiztonság, még a vándorlegény is félthette az életét. Főképpen nyugatról jönnek tehát a fiatalok Sopronba. Annál változatosabb a második emlékkönyv, amelyet 1733 — 1829 közt használtak. Nemcsak gyönyörű a kötése, de a címlapja is ügyes kézre vall, a vízfestmény felette áll a népies készítményeknek : a németországi Metzner Ernst Ludwig készítette. A vándorló segédek most is szorgalmasan jegyeztek belé, mégpedig a fentebb jelzett adatokon kívül a jelmondatukat is, no meg verseket. Ezek zöme ismétlődik, vagy közismert vallásos és világi mottó. Nem meglepő, hogy sok köztük a latin, a legtöbb legény egy-két osztályt járt gimnáziumban, a könyvekkel való foglalatosság ébren tartotta bennük a latin tudományt. Bizonyos szólásforma csekély eltérésekkel jelentkezik a bejegyzésekben. Már most ha a soproni könyvkötők híre eljutott messzi északig, nyugatig, akkor nem csodálatos, hogy ide igyekeztek a távoli Erdélyből és Tiszántúlról is. A XVIII. századi bejegyzők közt találunk nagykőrösit, kolozsvárit, miskolcit, és találjuk a magyar könyvkötés egyik legkitűnőbb központjából, Debrecenből is vándorlegények nevét. Ügy látszik, hogy olyik elsajátította a német nyelvet is, a latint a legtöbbje helyesen forgatja. Mottója majd mindegyiknek latin, bár eléggé elkoptatott frázis. A bejegyzések így következnek időrendben : 1. 1734. IX. 21. Mezei István Kőszegről érkezett Sopronba, de munkát nem kapott. Nehezen olvasható latin szöveg. Jeligéje : Arte venit 8 Ш