Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1942 (1943)

Jelentés a Déri múzeum 1942. évi működéséről és állapotáról - A múzeumi tisztviselők tudományos munkája 1942-ben. Gyűjtés, kutatás, megfigyelés, ásatás

52 den egyes lökés egyúttal kormányzó irányítás legyen, ami a szűk víziúton nem is olyan egyszerű feladat. Egészen rövid út után a nádutca kiszélesedett és balfelől néhány vészfejes lésza mellett haladtunk el. Ez egy másik lápi halász szerszáma. A nádutca ismét összeszűkült és néhány perces siklás után síkvízre értünk : ez a Szil-lápja ! Egy kb. 40 m hosszú, 15—20 m széles gyönyörű tó, melyet buja, sűrű nádas vesz körül és a nádfal tövében balról is, jobbról is az ősi vészelés szabályos nádfala húzódott végig. Ott, ahol megérkeztünk, volt az egyik és ezzel szemben, a láp másik végén, a másik nyílt kapu. Mikor a rekesztő halászatnak erről a fajtájáról olvasgattam, soha még csak meg se mertem álmodni, hogy valaha az életben ezt az ősi eljárást ilyen eredeti állapotban és környezetben saját szememmel fogom látni és fényképezni ! Természetszerető ember a vízitájakat kétszeresen imádja, mert a víztükörben a természet tárgyai megszépülve, eszményítve ismétlődnek meg! A felkelő Nap, a Holdvilág is szebb, ha vízpartjáról nézem és abban is látom színeit, aminthogy egy futófelhő álomszerű jelensége a víztükör mélyén jut csak igazi érvényre! Hogy egy ilyen világtól eldugott, aránylag kis vízfelület is, mint ez a Szil-lápja, a Természetnek ez a parányi tükrös szalonja, ebből a szempontból a megértő léleknek mennyi élvezetet, gyönyörűséget tud nyújtani, azt tollal leírni aligha, színes képekkel is csak megközelítőleg lehet érzékeltetni! De ámulatom még növekedett, mikor hajónkkal balfelől kikötöttünk, szárazra léptünk és én mindenről, amit láttam, kivallattam társaimat. A legmeglepőbb volt az, hogy az a szobanagyságú kis tisztás, melyre ráléptünk, valóságos úszóláp, melyről keskeny láphíd vezet egy másik úszólápra és arról át lehet ugrani egy harmadikra. Megtárgyalva a helyzetet, megállapítottuk, hogy ezek a kis úszólápok vízszintes irányban már nem mozognak, mindig egy helyben vannak, ellenben a víz áradásával felemelkednek, apadáskor pedig süllyednek. Függőleges irányban tehát megvan még mozgási lehetőségük és így akármilyen a vízállás, ezen az úszólápon hajóval ki lehet kötni és rajta lehet tanyázni. Az elmúlt nyáron Márton Sándor fiai sátoroztak rajta. Arra a kérdésemre azonban, hogy magas vízálláskor az úszólápok nádasa kiemelkedik-e a többi felett vagy sem, nem tudtak határozott választ adni. Botanikusoknak való feladat az őstermészet eme maradványainak alapos megvizsgálása. Balfelől a sarokban, a lésza háta megett, a kolokánok egész tömegét figyeltem meg. Jobbfelől a nádas szélén egy mérges csomorika szinte karvastagságú szára látszott. A vízi hínárok között és felett főleg csuka és kárász úszkált. Azt is észrevettem, hogy az úszóláp nádja magasabb, erősebb, vastagabb, mint a fenékről nőtt nád. Ezért van az, hogy a vészt úszóláp nádjából jobb csinálni, különösen a vészfőt, mert ha sokáig áll a vízben, egy valamire való kétkilós csuka hamar kirúgja az oldalát. Márton Sándor barátom elmondta a maga nézetét az úszóláp