Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1942 (1943)

Jelentés a Déri múzeum 1942. évi működéséről és állapotáról - A múzeumi tisztviselők tudományos munkája 1942-ben. Gyűjtés, kutatás, megfigyelés, ásatás

50 hátat keresztben két helyen árok szeli, mely messziről is jól kivehető. Nagy valószínűség szerint egy földvár sáncárkainak maradványai. Őskori cserepeket itt is találtunk. Andrássy Ernő érmihályfalvai orvos a Püspök-halom tetején kutatott már. A ,, nyúlárny ék' '-os, gözü-tanyás domboldalon lesétálva kocsinkhoz, visszamentünk a d ószegi útra. Széttekintve a határon, feltűnt, hogy sok az összeomlott ház, gazdasági épület mind a tanyákon, mind a faluban. Ezt az elmúlt három vizes esztendő, 1940—1942 okozta. Ide tolult össze az Ér, a Kraszna és a Nyírség vize, mely elöntötte a termőföldeket, utakat, óriási károkat okozva. Diószeg felől meg is kezdték már a lecsapoló csatorna építését, amely viszont el fogja tüntetni a nádasok, lápok világát, az ős Természetnek ezt a csodálatosan szép, ma már valóban ritkaságszámba menő kicsi birodalmát! * Ebéd után Márton Sándor barátom vállára vett egy 5 m hosszú csák-ot (ágasvégű rúd), egy golyósfegyvert és egy deszkadarabot ; én pedig mindkét fényképezőgépemet a nyakamba akasztottam és elindultunk a Szil-lápjára. Egyidejűleg üzent Kis Sas József lápihalásznak, hogy jöjjön ki ugyanoda a hajó kulcsával. Házigazdám telke végével az úrbéres legelőre nyúlik s így a nagy dohánypajtát elhagyva, már is kinn voltunk a faluból. Balfelől a legelőn vizes erek kanyarognak, a Kerek-tó rétje, meg a Diós-sziget körül, teleszórva a rajtok tanyázó szárcsák fekete pontjaival, míg felettük kerceréce csapatok szálldostak. A kanyargó medrek vészekkel vannak telerakva. Egyik-másik lészája már elázott, eldőlt, de a vészfők mindenütt állottak, azok jobban bírják a szél nyomását. Ez a táj is, háttérben a faluval, azt az érzést keltette bennem, hogy egy félévezred óta talán semmit sem változott?! Még hozzá a falu farkánál emelkedett az a facsoport, mely a Martinuzzi Fráter-család egykori kastélyának romjait őrzi. így bizonyos történelmi hangulat a táj képét még vonzóbbá tette! Az úrbéres legelőn a falu bivalyokkal kevert csordája legelt. A legelőt jobbfelől nádasok zöld fala határolja, itt-ott egy-egy csonkított fűzfával szakaszokra osztva. Mi egyenesen a Bika-sziget felé tartottunk, de odáig vizenyős laposokon, tocsogókon kellett nagy vigyázattal átkelnünk éspedig gyors iramban, előre kiszemelt helyekre lépve, hogy lábunk le ne sülyedjen. A lápba a Bika-szigeten felül azon a feltöltött úton hatoltunk be, mely egy nádason keresztül a Hosszú-szigethez vezet. Rajta primitív fahíd és a fahíd mellett közvetlenül, az árok vizében, pár méter széles lészával, egy vészfő volt lerakva, melyre egy elvénhedt fűz borzas csonkja mintha vigyázott volna! Az őrködésnek bizonyára meg is volt az értelme, mert a vészfő felső nyílását egy darab lészával takarták le és nyomtatónak egy lészaverő pusakot tettek rá, hogy a fogott csuka ki ne ugorhasson! Amint a nádutcán keresztül a Hosszú-sziget szénaboglyás rétjére értünk, balfelől azonnal feltűnt egy magányosan álló öreg vadkörtefa.