Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1942 (1943)

Jelentés a Déri múzeum 1942. évi működéséről és állapotáról - A múzeumi tisztviselők tudományos munkája 1942-ben. Gyűjtés, kutatás, megfigyelés, ásatás

48 egész gárdáját mozgósította faluja környékének felkutatására és feldolgozására. Márton Sándor földbirtokos 1942 március 19-én keresett fel hivatalomban és meghívott falujának megtekintésére, a határban bőven előforduló lelőhelyek megvallatására. Első széttekintő kiszállásomat 1942 szeptember elejére terveztem, azonban az akkori viszonyok miatt egészen október végére kellett halasztanom. Október 22-én délben utaztam Érmihályfalvára, hol kocsi várt reám. Az élénk forgalmú községben olyan népes hetivásár volt, hogy alig tudtunk a zsúfolt utcákon keresztül hatolni. Az állatok között sok volt a bivaly és gyakran hallottam román beszédet is. A 9 km-re fekvő Érkeserűbe egy közvetlen dűlőúton mentünk, jobbfelől hagyva Êrsemjén, Êrkenéz és Êrselind községeket. Mikor egy hosszú kaptató után mély útba érkeztünk, akkor értünk el a Görbehegyre, az Érvölgye északi dombvonulatára, melyen még épen megvoltak az oláhok által ásatott tankár kok. A földmunkát a község lakosaival végeztették el. A dombtetőről, bár csepergős, ködfátyolos idő volt, szép kilátás nyílott az Érvölgye mély medencéjére és azon túl a székelyhídi és diószegi dombhátakra, az Érmellék közismert szőlőtermelő vidékére. Amint a völgybe leereszkedtünk, nagyobb lett a sár, gazosabb, fésületlenebb a határ! Balfelől gyönyörű nádasokat üdvözölhettem, melyen túl a Nagysziget-erdö fái domborodtak az ég felé. A fával sűrűn beültetett faluból csak a két torony hegye látszott, maga a Márton-kúria is, mely elé érkeztem, dió- és más gyümölcsfák alól kukucskál ki az utcára. Házigazdám szívélyes vendéglátása után megtekintettem gazdasága udvarát, délután pedig megnéztük a falut. Sok a nádfedél, új házakra is engedélyezik. Kerítéseket is nádból csinálnak, az ablakokat kívülről gyékényfüggöny takarja. Sok hombárt láttam a tornácokon. A református templomban csak a toronyalja volt nyitva, mert felsőbb rendeletre állandóan a toronyban ül a légoltalmi őr. Vájjon hol lehet az az ellenségünk, aki egyszer Érkeserűt fogja repülőgépekkel bombáztatni!? Esti beszélgetésre átjött hozzánk a szomszédból házigazdám nővére, özv. Paksy Dezsőné, aki falujának népét, szokásait, viseletét, babonáit kitűnően ismeri. Tőle előre értesültem arról, hogy az érkeserűi fiatalok félfordulós csárdást járnak ; a halászok vészt, tapogatót és varsát használnak ; temetkezéskor a sírban padmalyt ásnak, melybe a koporsót helyezik, ez elébe 4—6 kéve nádat tesznek, hogy a föld ne érje a koporsót ; az asszonyok szűnek-fonnak stb. Régi egyházi anyakönyvek említik, hogy az emberek „vérben" vagy „pepecs"-ben haltak meg ; a falunak egy részét „tökmatá"nak nevezik. Mata = tapogató, mi lehet az a tökmata ? Szó került a régészeti leletekről is. Kiderült, hogy ezen a vidéken minden leletet Andrássy Ernő érmihályfalvi orvos szed össze, aki unokája Kovács János volt kollégiumi professzornak. Úgy lát-