Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1942 (1943)

Jelentés a Déri múzeum 1942. évi működéséről és állapotáról - A múzeumi felügyelőbizottság működése. A múzeum a közművelődés szolgálatában. Hajdú-szoba. Oláh Gábor-emlékmúzeum. Déri György díszpolgári oklevelének átadása. Rádiónap Debrecenben. A Szabolcska-szobor. Móricz Zsigmond debreceni napjai

21 majd betértünk a Déri Múzeumba. Itt Balogh István gyakornokot kérdezgette Pósalaki János élete felöl, majd a Bodrogközről beszélgettünk, a nagyrozvágyi nádházakról, az ősi építkezésekről, szokásokról. Az író, mint legátus, járt egykor a Bodrogközön. Közben összeszedtem számára azokat a múzeumi kiadványokat és Zoltai Lajosnak azokat a könyveit, melyeknek, mint forrásműveknek, hasznát veheti. Legközelebb március 9-én keresett fel bennünket. Fejfájással érkezett, nyomott hangulatban. Bikaszállóbeli lakásán, mióta Debrecenben van, napokon át betegen fekszik, de pihenni nem tud. Érdeklődése ezúttal Debrecen szabadságharckori története felé fordult. Kérdezte a forrásokat, majd megkapta Széli János debreceni honvéd hadnagy kéziratban maradt emlékiratát, melyet 1914 óta a múzeum őriz. Azonnal hozzáfogott olvasásához. Közben szóbakerültek ,,Rózsa Sándor a lovát ugratja" c. regénye, a múzeum által őrzött Rózsa Sándor-fényképek és ábrázolások. Saját könyvtáramból is kapott egy kis könyvet (Csaba, Rózsa S. az Alföld réme, Budapest, 1905. Vass József kiadása 128 1.). Aztán érdeklődött származásom és nevem eredete iránt. Kik voltak őseim és merre éltek? Ha valakiről megtudta, hogy ősei egyszerű magyar emberek voltak, tekintete mosolyra derült és melegebbé vált. Majd eldicsekedett, hegy a „jászberényi múzeum díszpolgára" és az ottani úrbéres gazdaközönség tagja, amely tisztség 20 pengőjébe került. Március 10-ének délelőttiét szintén a Déri Múzeumban, hivatali szobámban töltötte. Gyengén szolgáló egészségére panaszkodott, de most is böngészgette a könyveket, kéziratokat és jegyzeteket készített. Kedves emlékek felidézésével beszélgettünk első sárospataki találkozásunkról, amikor a Vadászkürt nevű diákmulatóban, úgy 1912 őszén, váratlanul megjelent közöttünk és egész hajnalig velünk borozgatott, összeverődtünk vagy nyolcan, a Sárospataki Ifjúsági Közlöny akkori irogatói és szerkesztői, akik rajongtunk a magyar írókért. Sok szép kurucnótát énekeltünk neki, meg is kedvelt bennünket úgy annyira, hogy hajnaltájon a társaság számláját, 22 koronát, gavallérosan kiegyenlítette. Emlékeztettem egy pár év előtti debreceni látogatására is, amikor a Déri Múzeum régészeti osztályában kétízben is kalauzoltam és az ősember életéről, lelkivilágáról, az akkori kultúráról annyit faggatott, mert egy őskori tárgyú regényt akart írni. Ez a regénye azonban nem készült el. Amint mondta, sokat kellene még tanulni hozzá! Beszélgetés közben beállított Kardos Albert irodalomtörténész, Móricz Zsigmond régi ismerőse, aki a Bárdossy-kormány válságának hírével jött. Móricz Zsigmond tudta, hogy az új elnök Kállay Miklós lesz. M jd szóbakerült a magyar népi öntudat felébredése, a divatbajött parasztimádás. Minden a magyar nép, az ősi alap! Ebből kell táplálkozni, ebből kell felújulni! Móricz Zsigmond boldogan magyarázta, hogy ma már senki se restelli, bármilyen magas polcra került is, népi származását. Hogy a népi öntudat és önérzett erre a fokra jutott, abban neki sok része van s erre büszke is. Részünkről az igazságot mégis ott kerestük,, hogy az úri középosztály és a paraszti réteg értékei együtt kell hogy