Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1942 (1943)
Figyelő - Miskolezy László-Vargha László: A Nagykunság vidék népének építkezése
95 közé, hanem megnézi a szomszédokat is. A véleményünk az, hogy valóban ezek a határok sohasem voltak elválasztok sem vízszintes sem függőleges irányban. A Nagykunság kiváltságos területén kívül az egykori jobbágy eredetű falvak népének szellemi kincse nem okvetlenül különbözik a jogilag kiváltságos helyzetben lévő kunokétól. A kölcsönhatás a török hódoltság után beálló társadalmi rendben még nagyobb lehetett, mint korábban, hiszen a népesség hullámzása nem szűnt meg a XVIII. században sem. így nagyon dicsérendő a szerzők módszere, hogy a kutatást kiterjesztette ezekre a területekre is. A másik, módszertanilag igen fontos újításuk, hogy nem az aránylag későn kialakult házformákból indulnak ki és következtetnek vissza egy állítólagos régibb formára, hanem a legrégiesebb — egysejtű tüzelősóiban, szőllőspajtákban keresik a ház ősibb alakját. Bizonyos az, hogy a szőllőspajták és a tüzelősólak nem lesüllyedt kultúrk in esnek tekinthetők, elcsökevényesedett, visszafejlődött építményeknek, hanem az alföldi magyar ház régibb formáit őrzik. Az okos mértéktartás is csak dicséretére válik a szerzőknek. Azonban Herman Ottó óta nem árt az általuk követett módszer jogosultságát időről-időre hangoztatni. Az bizonyos, hogy az alföldi szőllőspajták más területeken is, így a Hajdúságban, Biharban, meghökkentően azonosak a Nagykunságról ismertekkel, sőt még a Hortobágy-környéki pásztorépítményekhez is vezetnek át szálak. A szöveg és a képanyag alapján az olvasó előtt mint lassított filmben bontakozik ki a kunsági ház néhány évszázados vagy talán egy ezredéves fejlődése. Az épületek legnagyobb része egészen újkeletű. Ha van is köztük régi, az sem lehet több száz vagy százötven évesnél. Azonban nem tarthatjuk véletlennek azt, hogy a legtöbb épület, ház, a klasszicizáló stílus nyomait őrzi és hogy ez tisztán materiális magyarázat szerint a parasztság hagyományőrző tulajdonsága miatt maradt volna a mai napig eleven. Maga az a tény, hogy a klasszicizáló stílusból sem vettek át mindent (pl. a díszes oszlopfejeket), hanem csak az egészen harmonikus és egyszerű formákat, arra mutat, hogy a népi ízlés, míg érvényesülni tudott, tudatosan válogatott. Ez a tudatosság látszik a stílushoz való ragaszkodásban is. Nem az anyagi ok, hanem a stílus mögött álló tartalom is megfogta az építőket. Mert nemcsak a Kunságon találjuk ezt meg, hanem a Hajdúság, Szabolcs és Bihar tájain is. Még csak jogi kiváltságokhoz sincs kötve. Nem volna hálátlan feladat ezt a népi építési stílust más vidékeken is nyomozni. A szerzők nagy munkát végeztek és egy eddig ismeretlen táj ismeretlen építőművészetét tárták fel itt. Mert hogy van benne művészet, azt nem lehet tagadni. Az arányok, formák iránt a paraszti barkácsoló emberekben éppen úgy élt az érzék, mint az állítólag mintául vett kúriák hasonlóan ismeretlen tervezőiben. Egy tőről hajtott az mind a kettő. Nagyon kívánatos volna, ha e szépen megindult sorozatot újabb, más vidékek építészetét hasonló módszerrel feltáró művek egészítenék ki. b. i.
