Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1941 (1942)
Figyelő - Pósalaky János, debreceni főjegyző folyamodása a tanácshoz. Debrecen 1714 augusztus 17.
10 lásunkon levő becsületes nemesi és közrendek mind ő kegyelmeket, mind a várost könyvezéssel szánták és szánakozással könnyvezték, feltévén magokban, hogy most romlott el Debrecen, mind a politiai szép rendre, mind a religióra nézve. Én pedig Bécsben vigyázván és a görögök molitióját megértvén, innen házul is a citatiónak terminusa felől tudósíttatván a comissiónak szóló császári parancsolatot a cancelláriáról párban kivettem és azzal (értelmes tudós jó uraiméknak tanácsiások szerént jó fundamentomot vetvén és reá készülvén) postán lejöttem a terminált nap előtt való éttzakán Tályára érkezvén debreceni követ urakat a félelemtül és a busulástul mint félig megholtakat találtam, de jelenlétemmel és biztatásommal megvigasztaltam, bátorítottam és reggelre kelvén Isten segedelme által annyira vittem a dolgot, hogy mind a commissionak kedvetlenséggel félbe kellett szakadni, mind a felfuvalkodott görögök szégyennel és a felemelt fejeknek lecsüggesztésével szomorúan kellett eloszlani. Mi pedig örömmel jöttünk haza (Istenünket háladással dicsérvén és a Tiszán által költünkben az 124-ik Soltárt énekelvén) az itthon félelmek közt várakozókat is megvigasztaltuk. Ekkori hozzájuk érkezésemben nagy szomorúságban és lankadtságban levő követ uraim engemet ugy fogattanak mint az Isten angyalát és volt kedvességem, melyeket recognoscalhat és testálhat teként. nemz. Diószegi Sámuel uram jelen lévén ezen dologban, a több boldog emlékezetű öreg uraimék kimultanak. Ezen alkalmatossággal kezdett a görögöknek felemelkedett szarva legörbedni és csüggedni. Annak utána Bécsben a felséges udvarhoz kelvén a dolog, ott is a görögöket oltalmazó és városunkban a más vallásúak beférkeztetésére alkalmatosságot kereső sok és nagy hatalmas protektorok és tutorok között és azon Nagyméltóságoknak (nevezetesen Colonich cardinálnak) a görögök hamis vádgyokra (hogy egy ártatlan görög papot tulajdon csak religionak gyülölségéből elevenen égettettünk meg) ellenünk gerjedező és irtóztató nagy haragjok, fenekedések között tekintetes nemzetes C. Comáromi György urammal együtt minémü nagy munkánk és tusakodásunk lett légyen, nehéz volna leirni, mindazáltal az Isten ugy megsegített, tanitott, erősített és fáradságos munkánkat annyira megáldotta, hogy a görögöknek ellenünk és nagy kárunkra, sérelmünkre való és amint magok megvallották hatezer tallérokná többen álló privilegiomjok megerőtlenitettett és megrontatott maguk pedig olyan szoros kollátba íogattatanak, szorittattanak, hogy azolta rajtunk erőt nem vehettek. Megvallom, hogy a görögöknek nevezetesen, Horváth Márton nevű furiosus birájoknak mindenek felett kiváltképpen és személy szerint való haragja lévén reám ugy annyira, hogy midőn egymássai civakodtunk, sokszor agyarkodással, feje rázásával, maga meg szidásával fenyegetett, hogy jártomban-költömben valahol eloltanak. Félten», azt sem tagadhatom, hogy a görögöktiil Ígérettel és ajándékkal nem kisértettem volna, de az én jó Istenem, mind a veszedelemtül, mind a megvesztegetésiül megoltalmazott. Agyjon Isten sokat ilyen igaz szolgákat.
