Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1941 (1942)
Jelentés a Déri múzeum 1941. évi működéséről és állapotáról - A múzeumi tisztviselők tudományos munkája 1941-ben. Gyűjtés, kutatás, megfigyelés, ásatás
10 a juhászoknak és a kondásoknak van állandó tanyája, a gulyás és a csikós kereken járó deszkaházban lakik. Ezt a deszkabódét időnként, rendesen tavasszal mindig odább vontatják, hogy a baromállás mindig más helyre jusson, a ló vagy a marha a legelőt mindenütt egyformán telkesítse. Az idén tavasszal a nagy víz miatt nem lehetett alkalmas helyet találni az állásnak, ezért csak most vontatták odább a gulyásbódét. A bódé négy hatalmas, gömbölyű fából fűrészelt keréken gördül, a tengelye is fából van. Az oldala deszka, a teteje pléh, de régebben zsindely volt. Egészen olyan szerkezetű, mint amilyeneket a kolozsmegyei Borsa-völgyén a juhászok használnak. Ott stána a neve. Itt külön elnevezése nincs. A vontatást két vagy négy bivallyal, nagy lármával, kiabálással végzik. Rendesen 400—500 méterrel szokták továbbhnzatni, egy-egy telek, porong tetejére, hogy a víz fel ne vegye. Mikor az új heíyen megállanak vele, a kerekeit kiveszik, és a bódé a tengelyen áll tovább. Ásóval a földet a tövén körül felhányják. A vontatást fényképeztem le, majd a délutánt azzal töltöttem, hogy kikérdeztem a pásztorokat és a legelőgazdát a pásztorszervezet felől. A legelőgazda Kardos Bálint, maga is volt pásztor és sok értékes adatot tudott mondani a legeltetési jogról, a régibb pásztoréletről. Itt, Böszörményben, nincsenek nagy tőkegazdák, kiknek 30—40 drb. marhája legelne, de a legeltetési jogot még most is a régi földközösségi jog alapján gyakorolják. Még délután a juhászok tanyáit is^ feljártam, felmértem, és fényképeztem a szélfogókat, kunyhókat. Érdekes egy tüzelőkarámos kunyhó, amely már máshol a Hortobágyon nem ismeretes. A juhász a kunyhó ajtaja elé egy félköralakú nádkarámot állít, ez a tüzelőhely, itt van a sárkatlan. (V. tábla 1, 2). 1941 november 6—16-ig Hajdúböszörményben és Hajdúnánáson végeztem gyűjtéseket. A célom az volt, hogy a hajdúvárosok levéltáraiban a pásztorkodás múltjára vonatkozó okleveles anyagot átvizsgáljam. Különös érdekű ez azért, mivel a hortobágymelléki pásztorkodásban, legkivált a juhászaiban mutatkozó oláh-valachhatások jelentkezési idejét szerettem volna megállapítani. A bőséges levéltári anyagból — amelyet a legkészségesebben bocsátottak rendelkezésemre — csak annyi lett bizonyossá, hogy ezeknek az elemeknek az eredetét korábban kell keresni a XVII. századnál, ugyanis ezidőtcl rendelkezésünkre álló anyagban már tiszta magyar nevű pásztorokkal találkozunk. De sokkal fontosabb és jelentősebb volt a kimutatott levéltári adatokból megrajzolható gazdálkodási forma, a földművelésésállattartás összefüggése, a községi élet, a pásztorélet szabályozása, az állattartás régebbi, XYII—XVIII. századi alakja, arról később egy tanulmányban szeretnék beszámolni. Az itteni levéltárak nagyon sok értékes adatot őriznek e két gazdálkodási formára.
