Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1941 (1942)

Jelentés a Déri múzeum 1941. évi működéséről és állapotáról - A múzeumi tisztviselők tudományos munkája 1941-ben. Gyűjtés, kutatás, megfigyelés, ásatás

10 reggelit fogyasztottunk, hogy kellő öblös hanggal rendelkezzünk a tanyasiak felkiabálásához. Ebben a sík víz volt segítségünkre, mely elnyúló hangos kurjantásainkat hű postásként vitte a kb. 800 méterre fekvő tanyához. Eltelt egy óra, mire a távcsővel állandóan szemmeltartott tanyából előbb emberi hangok, majd kopogás-lomolás hallatszottak. Nem csoda, hiszen a ház háttal állott felénk, jövetelünkről nem kaptak semmi értesítést, így ordítozásunkat csak véletlenül hallotta meg az egyik suhanc fiú, ki történetesen a tanya mögé szaladt. Azután tisztán hallottuk, hogy rudakat löknek a hajóba, hogy egymással beszélnek és kezdik tördelni a jeget! Elindultak a hajóval. A fák téli lombozatából kivált az emberi test mozgása. Természetesen a jég állandó törése lassúvá tette az utat. Ezt a munkát elől az asszony végezte, a tanyásember pedig 3> A Maghy-tanya hajója a dűlőúthoz érhátairól rúddal taszította a kőzik. Fénykép után rajzolta Menyhárt hajót, mely hegyes orrával a József festőművész, dűlőút mellett kötött ki. Maghy barátunk a jól összeszerkesztett, takarmány- és állatszállításra is megfelelő deszkahajót még 1940 tavaszán, az első árvízkor készíttette el. Hosszúsága 5, szélessége 1-9, magassága 0-5 m. E nélkül nem tudta volna tanyájával az összeköttetést fenntartani. Igazi árvízi jármű ez, melyet nem evezővel, hanem rúddal kell hajtani és kormányozni. Széles feneke nagy terhelést bír, mely ha egyenletesen van rajta elosztva, felborulástól nem kell tartani. A régi magyar átkelő helyek egy ősi formája tért ezzel vissza az alföldi magyar életbe. (II. tábla 1.) A berakodás egy deszkaszálon történt. Az az út, melyet a Maghytanyáig tettünk meg, örökre felejthetetlen lesz számunkra! Mikor a sík vízre értünk és állva körültekintettem, csak akkor éreztem igazán, a nyugvó felületen is, ennek a legősibb elemnek a félelmetes erejét! Mindenütt a tört csapáson haladtunk. Ignáth Imre, a tanyás elől rúddal tartotta az irányt, felesége és a kocsis rudakkal oldalról taszították. Közben mértük a vizet. 50—150 cm mélységet találtunk váltakozva. Köröskörül az összedőlt tanyaházak," mesgyét jelző fasorok, sárgán szomorkodó szalmakazlak valóban lehangoló látványt nyújtottak! Ahol a jéglepel még tartotta magát, ott a kagylógyöngy színei uralkodtak, ahol szabad volt a víz, ott vakítón csillogtatta a delelőre emelkedő nap nyilait... Úgy éreztem, hogy egy gyönyörű színpadon iárok, melyen most egy gyászos sötét tragédia jelenetei játszódnak... éspedig láthatatlan szereplőkkel, mert rajtunk kívül