Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1939-40 (1941)

Jelentés a Déri múzeum 1940. évi működéséről és állapotáról - A múzeumi tisztviselők tudományos munkája 1940-ben

80 E szokatlanul vizes tavasz különösen hatalmassá növelte a puszta legnagyobb természetes vízállását, a Kun Györgytavat. Mélyebb vizén a pusztai szél nagy hullámokat vert, partját, hol állottam, gyepre vert töre-möre barázdák szegélyezték, de a távolba vesző víz tükre észre\étlenül olvadl a déli ég szürke párájába. Felejthetetlen látvány volt... ! Valóságos tenger! Keleti partján jó darabon lebaladtunk fényképfelvételek végett. Számos helyen megfigyeltük az elmúlt keménv télben 1. kép. 2. kép. A csípős pusztai szél miatt juhász- A nagy kőhíd hasig állott a felbundát öltve indultunk. . . duzzadt folyóban. elpusztult mezei nyulak és foglyok csontmaradványait. Az egyik pásztortanyán a vasalóban nemrégen három megfagy itt nyulat találtak. A csárda felé visszatérőben megtekintettük a Hortobágyfolyó jobbpartján napozó bikagulyát, mely a csárda melletti nagy állásban szokott telelni. Nappal a közelben tartózkodik. Ezek a folyó partján komor nyugalommal álldogáló magyar tenyészbikák a messzeség és magasság szemfárasztó méreteiben olyan igazi alföldi tájképet nyújtanak, olyan kizárólagos pusztai látványosságot, amelynek nincs párja sehol a világon! Csak úgy rengett rajtuk a gyarapodó hús! Egyik-másik mozdulatlanul állott, mint egy kőszobor, némelyek morogtak, dörmögtek, mint a medve, majd a nyugtalanabbak szörnyű unalmukban játékos tülekedésre egymásnak rontottak. Félelmetes ólomgombos szarvaik összeütődve olyan hangot adtak, mint bambuszrúdakkal kongatott üres hordó.