Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1939-40 (1941)

Függelék - Pósalaki János és emlékirata a Karaffa járásról

191 nekik jelentette : ,,Hogy ha békcsségbenn akarunk maradni és az Armadának béjövetelét eltávoztam akarjuk, a szultánnak tiz ezer aranyat minden halasztás nélkül kell adnunk; ha pedig vonóknak láttatnánk, a Szultán egész Táborával bé jog jönni és egész Télenn itt fog maradni, minden jószáginkat elprédálja, elmenetelekor pedig minden Lakosinkat rabul elviszi", esküvéssel bizonyítja. Mellynék hire az egész Városbann elterjedvénn, minémü sírás, rivás, keserűség és félelem minden Lakosinknak szivet elfoglalta, nem lehet kimondani. Azonközbenn a Szultán egész Táborával közelgetvénn, tisztességnek okáért a kivánt summának engedelméért embereinket ajándékokai és élelemre megkívántató Culinárékkal el küldöttük eleibe ugyan, de mind elragadozták és elprédálták, magok pedig embereink eleibe nem botsáttatván, hanem a Tihája vagy Prefactusa által a megnevezett kintstartóhoz mint Plenipotentiariusához vezéreltettek és hajtattak. Ezen dolgot a Váradi Basának meg izenni és tőlle assistentiát kérni el nem mulattuk. A melyre a Basa írásban illyetén feleletet adott : „Hogy mi panaszunkat hallotta és a Szultánnak is meg irta ugyan, de ő akár mit tselekedjék velünk, azt meg nem gátolhatja senki, mivel hogy Szultánnak hivattatik és Imperátornak fia és senki nem merné őtet arról meg feddeni vagy increpálni, miért tselekszi ezt vagy amazt ?" A Kintstartónak bé jövetel utánn másnap az előbbenni Seminiusokhoz hasonló négy zászlóalja Tatárok bé jővén, akiket is a többekkel eggyütt 12. napokig egész el-meneteléig a Kintstartónak tartanunk kellett. Ezekenn kivül mind a két Tábor mind a Szultáné, mind a Basáé a mi Földünkönn lévénn és 11. nap itt mulatvánn a Törökök és Tatárok a Kapukon és a Várasnak elromladozott Sántzainn mindennap sűrűséggel jőnek a Városba és Várost egészen bételvénn és az Utzákonn járkálvánn széllyel, minden nékik kívántatokat, valamit tsak találtak, senki ellent nem állvánn magok és mi szekereinkre felrakvánn el vittek. Midőnn ezek a prédálások és ragadozások itthonn a Városon folynának, a Szultánnak és Szerdár Basának mindennapi • Commissióira, kívül mind a két Táborokra kenyereket, vágómarhákat, kintset, abrakot és egyéb éléseket, bővönn és szüntelenül adnunk kellett. Ennyi sok elmebéli hánykódások és nyomorúságok között is a Szultánnak kintstartója, a felyül irt tiz ezer aranyakért Biró Uramat és a Szénátorokat minden kisértő módokkal és eszközökkel szorgalmaztatni meg nem szűnt. A mieink pedig a pénz keresésbenn szorgalmatoskodtak, és amit találhattak, a Kintstartóhoz vitték ; a ki ugyan, hogy nem aranyúl, hanem fejér pénzűi, azzal is tsak részenként elégíttetett, vátig haragudott : mindazáltal ő is látvánn Embereinknek nagy kénszergéseket