Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1939-40 (1941)
Függelék - Pósalaki János és emlékirata a Karaffa járásról
179 romjai mellett, útban találta és megvagdalta, 1703-ban. Ez ok miatt nagyon sokan ingadoztak elhatározásukban. A város az első hírre megtette az óvóintézkedéseket, a kapuk őrzésére embereket fogadott, a jószágállományt a város alá hajtatta és — bár ezt nem árulja el a jegyzőkönyv — bizonyára tájékozódás és magaigazolása végett Pósalaki Jánost 1703 július 22-én Bécsbe küldötte. 5 5 Nem tudjuk mi volt az utasítása, sem az utazásának eredményét nem ismerjük, sőt a visszatértét sem emlegetik korszakunk főforrásai, a jegyzőkönyvek. Valószínű azonban, hogy ezúttal a város megint a hagyományos politika útjára tért, t. i., hogy maga mögött a hidat nem égeti fel és egy ajtót mindig nyitva tart. Pósalaki nevével sem 1704-ben, sem 1705-ben nem találkozunk semmiféle ügyben, bár a szenátorok közt a neve szerepel. Lehetséges, hogy azért van e hallgatás, mert hosszabb ideig volt Bécsben. Csak 1706-ban szerepel ismét, mikor a tiszántúli főkapitányhoz, Károlyi Sándorhoz viszi a város újévi üdvözletét a szokásos ajándékokkal. Itt állapodnak meg a várost terhelő különféle hadi szolgáltatásokban. A város minden héten tartozik adni 3000 kenyeret 240 frt értékben, húst 28 frt árút, ezeknek az árát a hadibiztos megtéríti a városnak. Ugyancsak a hadipénztár fizeti a meghatározatlan mennyiségű abrakszolgáltatást is. Ezzel szemben kérték a város részéről, hogy a jövő-menő katonák által követelt ellátást számítsák be a rendes számadásba, a gazdasági tanács szabja meg a vas, só és élelmiszerek árát, és hogy az ellenséges hadak elől ne kelljen a város népének elmenekülni s a várost pusztán hagyni. 5 6 A kereskedő és iparos társadalomnak kétségkívül ez volt a legsúlyosabb sérelme, mert a Rákóczi által felújított ősi hadviselési mód, az ellenség útjába eső területek elpusztítása és kiürítése elsősorban őket sújtotta. Amint azonban a későbbi események megmutatták, ezt a kérést nem teljesítették. A háború terhei mind nehezebbek lettek és mindinkább a Tiszántúlra helyeződött a színtér. Éppen ilyen eredménytelen volt az 1709-i követsége is Károlyi Sándornál, mikor a télre beszállásolt hadak számát akarta leszállíttatni. Az ezredek pár nap múlva megérkeztek téli szállásra. 5 7 A város élete a * felkelés utolsó éveiben mind nehezebb lett. Az ötszöri futás és a pestisjárvány megapasztotta anyagi erejében és népében. 1710-ben mint caducitatum inspectorral és kurátorral találkozunk Pósalaki Jánossal. Különösen az előbbi hivatala volt fontos, mert a pestisjárványban maradék nélkül elhaltak vagyonának kezelése, az esetleges örökösök kinyomozása és jussának 5 5 Tan. jkv. 1703. 644. 1. 5 6 U. o. 1706. 27. 1. 5 7 Tan. jkv. 1709. 552. 1 12*