Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1939-40 (1941)

Függelék - Pósalaki János és emlékirata a Karaffa járásról

177 polgári jogról is leköszönt, hiába volt a „tanács sok kérése és takarói intése". 4 6 MindezeK ellenére sikerült mégis valami megoldást találni, mert az év következő részében még mindig szerepel a város ügyeiben. így a gróf Solari ezred által az évi portión felül követelt élelem dolgában — mivel a generalis egyenesen Kassára, a főhaditanácshoz ment panasszal — sike­resen tárgyal Nigrelli felsőmagyarországi főkapitánnyal. A fő­kapitány — ritka eset — ebben az ügyben a városnak ad iga­zat és megfeddi a generálist. 4 7 A következő évben újra jelét adta sikeres diplomáciai tehetségének. Az újévi tisztújításra, már 1694 óta megjelent egy-egy királyai kiküldött, rendesen kamarai tisztviselő, aki egyúttal a városra vetett évi adó sum­máját, a portiót és hadihozzájárulást (gabonaszolgáltatás, fuvar, téli szállás) hozta magával. 1699-ben Holló Zsigmond szepesi kamarai tanácsos volt a királyi biztos. A város tisztes­séggel fogadta, megvendégelte, a szokásos, sőt elvárt aján­dékokat is megadta neki. A tisztújítás után a kir. biztos 3000 köböl búzát követelt hadiszolgáltatásképpen. A város azon­ban csak 1000 köbölt akart adni. Hosszas tárgyalások után Holló Zsigmond elfogadta az ajánlatot, amiben nagy része lehet Pósalaki rábeszélő képességének és bizonyára nem szegé­nyes asztalának és jó borának. 4 8 A királyi biztos ugyanis több­ízben vendégeskedett nála. 4 9 Lemondási szándékáról mindezek ellenére sem tett le. Hiába választják meg mind e, mind a követ­kező évben első szenátornak, jelölik főlíírónak, még 1700-ban is el akarja hagyni hivatalát. A jegyzőkönyv csak annyit sej­tet, hogy közte és szenátortársa, Pap Miklós között — ki több­ízben főbírójelölt volt, éppen vele szemben — már néhány év előtt valami összekülönbözés történt, és a tanács igyekezett őket összebékíteni. Az eredményből ítélve, siker nélkül, mert 1700 elején azt a határozatot hozták, mihelyt a többi nótárius alkalmas lesz a hivatalra, Pósalaki Jánost ismételt felköszö­nésére elengedik. 5 0 Néhány nap múlva azonban felköszönését mégis visszavonta, és még egy évtizedig nótáriusnak ís emlegetik a jegyzőkönyvek. Ugyanez évben tűnik fel új hivatalként a curator ecclesiae et testamentarius megbízás a jegyzőkönyvek­> ben. Az első kurátor Pósalaki János lett, harmadmagával. Hogy mit jelentett ez a hivatal, nem tudjuk, a református egy­háznak ebből az időből jegyzőkönyvei és iratai nincsenek. A testamentarius valószínűleg a végrendeletek írásbafoglalója, őrzője és végrehajtója lehetett. E két hivatalt ettől kezdve hol 4 6 U. o. 1698. 251. 1. 4 7 U. o. 1698. 277. 1. 4 8 Tan. jkv. 1698. 277. 1. 4 9 Régi Okiratok. . . 1905. évf. 2. f. 2., 3., 5., 7. 11. ; 3. f. 3. 1. Tan. jkv. 1699. 373., 378. 11. 3 0 Tan. jkv. 1700. 613. 1. U. o. 1700. 628. 1. 12

Next

/
Thumbnails
Contents