Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1938 (1939)

Jelentés a Déri múzeum 1938. évi működéséről és állapotáról - A múzeumi tisztviselők 1938-ban végzett tudományos munkája. Gyűjtés, kutatóút, megfigyelés, ásatás

Ha pedig a nyugati horizonton egy távoli szárnyékerdő keriilt a járó felhők árnyékába, addigi szürkés-barnás színe egyszerre élénk ibolyáskékre változott. Egy ilyen távoli ibolyakék színsáv a hullámzó délibáb f?lett tündéri fényjelenség! Hasonló tájképeket finom japán festményeken láthatunk. Nem csoda, ha ösztönösen szeretjük is őket. Alkotó művészeink egyszer már megtalálhatnák azt az ösvényt, melyen a magyar Alföld titokzatos ősi szépségei ma is karöltve haladnak az ősi ázsiai szellem mély bölcseségű erejével! A délibáb játéka a távoli Tokaji hegyet is felemelte. Kissé nyomott kék foltként lebegett a látóhatár felett. A Bükk és a Mátra is világosan látszottak, de délfelé elfátvolozódtak. Jelezték az esőt. Űtunk közben minden tíz lépés után felrebbent egy-egy mezei- vagy ôïiftos-pacsirta, de sziki-pacsirtával nem találkoztunk. A Fekete-réten nagy vizet találtunk. Szélein a csöre-möre zegzugos vonala mutatta az idei legnagyobb vízállás kiterjedését. A vizes, zsombikos erek partján betemetett lesgödrök látszottak, melyekben Európa minden részéből idejövő libavadászok hódoltak pár héttel ezelőtt szenvedélyüknek. A Feketeréten és a Kerek-vizen százával ülnek a vadkacsák, a széleken cankók, bíbicek és nagy godák (Limosa limosa limosa L.) álldogáltak. A Pentezug irányában óriási vadlibacsapat kavargott. Bíbiceket és cankókat is láttunk csapatosan szállani. Jól meg lehetett különböztetni a borzascankók seregét (Philomachus pugnax L). A Kerek-vizen túl vettük észre az első rövidüljjú pacsirtát (Calandrella cinerea brachydactyla Leisl), melyet azonban nem sikerült elejteni. Nappal szemberepült és leszállva, végleg elveszett a szemünk elől. Odébb egy szíksós tisztáson két széki lile (Charadrius alexandrinus alexandrinusL.)futkosásában gyönyörködtünk. Azt gondoltuk, hogy a Kun György-taván fogjuk találni a a leggazdagabb madárvilágot. Azonban csalódtunk, mert csak a Kun György-tava farkában volt eleven madárélet (vadrécék, godák, cankók és bíbicek). Közeledve a parthoz, két, szélenálló nagy-godát távcsövemmel jól megfigyelhettem. Hosszú csőrükkel éppen tollászkodtak. Ha begyüket akarták megcsípni, hosszú nyakukat magasan felmeresztették és ilyenkor fejük úgy látszott, mint egy pálcára tűzött golyó. A godák álló helyzetben földszínű sárgás-barnák, de ha felrepülnek, hónaljuk és szárnyuk alsó fehér sávjai élénk tarka röpképet mutatnak. Kun György-tava különben a Hortobágy legtekintélyesebb természetes vízállása. Több mint 2 km. hosszan nyúlik É. felé s néhol a partja eléri az 1 m. magasságot. Talán ez az oka annak, hogy a vízimadarak nem érzik » magukat rajta biztonságban,