Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1938 (1939)

Függelék - Lükő Gábor: A hortobágyi pásztorművészet

129 pásztor és a részére dolgozó városi mesterek a legkülönbözőbb anyagon alkalmazták növényi ornamentikájuk kiforrott és egységes stílusát. Az sem bizonyult valónak, hogy az anyag diktálta technikai fogások kötik meg a művész kezét. A fa például nem szabta meg, hogy vékony vonalakat karcoljon-e bele a pásztor, vagy ve retekkel díszítse kimélyített felületeit. A pásztor tetszése szerint választhatott a technikai fogások és a díszítmények között. Karcolással éppenúgy tudott geometrikus (26. kép felső), mint növényi mintákat alkotni (17. tábla), de ólmozással nemkülönben (30. kép 8—9. sz.). Különösen feltűnő például a 28. kép 2. sz. felett látható ólmozott és a 16. táblán látható karcolt tükörfa díszítményének pontos egyezése : hajlékony szár lefelé csüngő nagy kelyhes virágokkal. De hasonló növényi formákat találunk a'nyereg oldalbőrébe préselve (38. kép), vagy a rezesbalta oldalába vésve (21. tábla) is. Igen tanulságos megfigyelni a szilvamag alakú levelek alkalmazását a legkülönbözőbb tárgyakon, például fából készült beretvatartón (27. kép 3—4. sz.), bőrből készült késhüvelyen (15 kép) és általvetőn (39. kép 2. sz.), szaruból készült sótartón (7. tábla), vasból készült fokoson (32. kép a), stb. Az meg egészen meglepő, hogy a felsorolt tárgyakon a szilvamag alakú levelekkel díszített szár végén mindenütt egy-egy kehelyalakú tulipán látható. Pedig csak a két évszámmal datált tárgy között is 133 esztendős különbség van : a késhüvely 1751-ben készült, a sótartó meg 1884-ben. De a technikai fogásokat sem olyan megfelebbezhetetlenül diktálja az anyag a művésznek. A késhüvelyeket újabban szurkálva díszíti a pásztor (14. kép), de egy régi rézfokoson is hasonlóképen szurkált díszítményeket találunk (34. kép). A csont- és fémtárgyak ősi és világszerte kedvelt kör-körös díszítményét pásztoraink kezén is megtaláljuk kőbe (18. kép 6. sz. villa nyele), rézbe (33. kép 3. sz. : fokos és 19. tábla : csatok), sőt kemény bőrbe vésve is (17. kép 2. sz. : késhüvely). Megállapíthatjuk tehát, hogy a magyar pásztorművészet, a magyar népművészet — legalábbis Tiszántúl — egységes. Igaz, hogy különböző korok stílusai — geometrikus és növényi formák — egymás mellett élnek benne ma is, ez azonban nem a népi művész tehetetlenségének a jele, hanem a magyar lélek gazdagságának, sokirányú érdeklődésének a bizonysága. * A bemutatott tárgyak Debrecen sz. kir. város Déri Múzeumának birtokában vannak s néhai Zoltai Lajos és Ecsedi István szerezték meg őket a múzeumnak. A tárgyak nagyrészének származását nem tudtam megjelölni. Ezeket részben régi 'helybeli magángyüjtőktől — Tóth András, Komlossy Miklós , részben házaló ócskásoktól, részben a debreceni zsibogón vette múzeumunk. Helyszűkében a közvetlenül pásztoroktól származó