Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1937 (1938)

Függelék - Balogh István: A jószág teleltetése Debrecen környékén

210 néhány nagyobb gazda, ezek felkérdik a számadót, kit eg'y­egy gulyánál, ménesnél már generációk óta ismernek. Itt adják elébe, hogy hány jószágtartása lesz, mennyi lesz a pásztor­bér, hány bojtárt kell tartania, a tavalyiak közül kiket fogadjon vissza. A felfogadás után a számadó kifizeti bojtárjainak a bojtárbért, aztán újra megegyezik velük. A bojtároknak is van nyári marhatartásuk, az öreg bojtárnak feleannyi, mint a számadónak, a tanyásnak egy-két darab. A többi bojtárnak tehetsége szerint, három-négy. A bojtárok emellett kapnak kész­pénzbért, élelmezést, egy pár csizmát és esetleg egy pár fejir testi ruhát. A nyáj juhásznál, kospásztornál ugyanígy történik a fogadás, de ennek az ideje hamarabb kezdődik, hamarabb is telik ki. A fejős-juhász egész évre áll el. Legkorábban a juhot verik ki. A kosokat, ürüket, meddőt, toklyót és az apácákat rendesen március elején hányják ki a nyájból és verik a kospásztor elé. Ez már ekkorra helybe­állott, kint van a pusztán. Mikor kifelé indul, az útbaeső nyájak­ból összeszedi az elébe valókat vagy pedig több gazda összever, valamelyiket útbaejti a juhász és onnan elhajtja. A soros gazda ád szekeret, ez viszi ki a juhász holmiját, a szárnyéknak való nádat, korcvesszőt és rossz idő esetére valami szalmát aljnak. A marha és a ló csak Szent György-napra megy ki a lege­lőre. Szent György-vásár keddjén szorul ki az erdőkből, a határt ezután már nem veheti széltére, nem kóborolhat össze­vissza. A csikós- és a gulyásszámadónak a felügyelő gazda ad hírt, mikorra álljon helyben. így egy-két nappal előbb kimegy a számadó, a kutakat rendbehozza, kitisztítja, a kunyhó környé­két feltakarítja. A kút gárgyát, a vályú alját földdel feltölti. A telelős-bojtárok kihajtják a gazda jószágát, akinél teleltek. Kisebb gazdák együttesen hajtanak ki. Régebben a város alatti csordajáráson, a Köntösgátjánál volt a gyülekezés, a számadó itt vette át a jószágot, amellyel sokszor két-három napot is itt állottak. Végül, mikor a gulya nagy része összegyűlt, elindítot­ták. A gyülekezést jártatásnak is nevezték. Ilyenkor figyelte meg a gulyás a jószág szőrét, járását, jegyét, bilyogját, szarva­állását, ismertetőjegyeit. Ameddig a pásztorok visszaemlékez­nek, a gulyás és a csikós mindig a számadókönyvbe írta a jószágot, bilyogjával együtt. Rovással csak a juhász számolt. Ma már a gyülekezés nincs meg, maradványa él abban, hogy a Hortobágyra vezető, 80—90 m. széles marhahajtó útra torkoló csonkadűlők végén hajnalban összeáll a dűlőbeli jószág, az egy gulyába és ménesbe hajtók együtt mennek ki. Legtöbb gazda maga adja át a jószágot a pásztornak. Az indulás hajnal­ban van, szekér megy a marha után, mellékötve a ménesre menő heverő csikók és lovak. A szekérre azért van szükség, hogy az elmaradozó gyenge borjút, rosszul telelt jószágot fel­tehessék rá, ha kidől útközben. A kiveréskor a gazda bort,

Next

/
Thumbnails
Contents