Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1937 (1938)

Függelék - Balogh István: A jószág teleltetése Debrecen környékén

205 fedett helyen, bundában. A pásztor télen nem igen mosdott, csak hetenként egyszer, vasárnap, mikor feltisztálkodott. A régi gazólakat, aklokat a farkas könnyen kibontotta, ijesztésére az akol négy sarkára kívül tüzet raktak, de ez a tüz nem volt langalós, hanem csak pislákolt, hogy a pásztor is lásson. Rendesen a juhra tört rá a farkas, ezért egyik juhász a tűz mellett aludt a gúnyával, a másik pedig a nyáj szélében feküdt a kutyákkal. Ha a kutya észre vette a fírget, szalmát vetettek a tűzre, hogy elijesszék a farkast, a kutyákat pedig ráuszították, de még így is megesett, hogy a farkasok egyrésze elcsalta a kutyákat, a vénebbek pedig beugráltak a karámba, összepocsékolták a nyájat. Olyan is volt, amely egy-egy soványabb juhval még a gerággyán is keresztül tudott ugrani. Ezért a juhászok három-négy nagy komondort is tartottak, ennek télre lovat vettek, ezt leütötték, megnyúzták, húsát a dögkerékre tették. Ebből vágott aztán a juhász minden este egy-egy porciót minden kutyának. A farkasharapás ellen a kutyát nyakörvvel védelmezték. Igen jó kutya volt az, melyiknek farkaskörme volt, mert ez nem veszett meg a farkasharapástól. A farkasköröm a kutya első lábán a hátulsó részen kitapintható csökevényes szerv, néha szabályos szaruborítás van rajta. A nyári kárral, eséssel a szétverés után, a téli kárral tavasszal a kiverés előtt számolt a juhász. A rideg-, sőt a félrideg-tartás mellett az elletés nem nagy gond. A jószág igen erősen alkalmazkodik az időjáráshoz, a marha rendesen februárban ellik. Ha a gulyás látja, hogy valamelyiknek az ideje közeledik, vagy éppen kilőtt, azt az akol sarkába a tető alá állítja. A félereszes szín befalazott része szolgál e célra. Itt néha kötélre is lehet venni a ridegjószágot. Ha nagyon vad és nem áll kötélnek, akkor kínjára hagyja, csak bőven aljaz alája. Van olyan vadmarha is, melyik nem áll még a tető alá sem, hanem kint ellik az akolban vagy az etetőn. Ilyenkor megvárja a gulyás, míg az anya felnyalja a fiát, aztán az egyik bojtár elveri róla, a másik a nyakába veszi a borjút és beteszi az akol sarkába. Ha az anya nem akarná a borját felnyalni, sóval hintik be a borjú nedves szőrét. A tehén poklát, a borjútartót kilökik az akoiból a kutyának. Ha nem tudná a tehén ellökni magától a poklát, meleg vizet itatnak vele, amibe szappant vagdalnak vagy pedig hozzáértő ember kézzel nyúl bele és kiveszi. Ha meglehet fejni az anyát, megfejik, a tejét megitatják vele. A magyar tehén borja néhány óra múlva talpra áll, szopni tud, harmadnap már követi az anyját. A fiastehenet csak ritkán fejik ridegtartás mellett, csak a kezesebbjét. Hideg időben a borjú az anyja nyaka alá húzódik melegedni, ahol a meleg lehelet éri. A juh ellése rendesen farsang végére esik, nem tart sokáig, mert legfeljebb két hét alatt az egész nyáj leellik. Ha kint jár