Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1937 (1938)

Függelék - Balogh István: A jószág teleltetése Debrecen környékén

202 kap enni. A csutkázó-, színázóhely ősszel, míg hideg nincsen,, egyúttal állás is. Itt hál a marha a szabad vackon. Rendesen valami széltől védett domboldalon van, erdőaljában. A fekete földön, ahol ilyen természetes menedékhely nincsen, a szalmakazlak szélmentes oldalán szokták szétszórni a takarmányt. Itt tompul a jószág egész nap. Jó időben könnyen elindul, ezért a gulyás szemének mindig rajta kell lenni. (Fig. 12. kép.) Akolban csak nagyon rossz időben kap enni a jószág, de akkor sem jászolból, hanem csak a földről. Még ha kint tanyázik is, este az akolban szalmát kap, részben takarmánynak, ezen rágódik, míg lát, részben, hogy a hideg ellen némileg védve legyen, alomnak. Hideg időben sok szalmával ajjaz a gulyás. Csutkánál, szalmánál a heverő marha nem kap jobb takarmányt, szénát csak a juh és kisfias tehén eszik. Ha a csutkázón már nagyon vastagon áll az ízík, más helyet választanak etetőnek. Tavasszal a tanyás felkaparja az etetőt, a száraz kóró lesz a tüzelő kazalba rakva, nyáron. A juhot teljesen ezen a módon, csak szénával etetik. Ellés előtt répával abrakolják, ásóval szétdarabolják a tallón, onnan eszi fel. Este a karámban ez is szalmát kap. A fejősjuh néha vályúból tengerit is eszik. A maglódisznó reggel tengerit kap, rendesen csövesen, a földre szórva, aztán répát. Egész nap kint jár, este újra ugyanaz a takarmánya. A takarmányt a messzebb levő etetőre, szekéren, talyigán vagy szánkán szállítják. A talyigának négy rakoncát állítanak a négy sarkára. A szánkánál hasonlóképpen az eplín e célra kivésett négy lyukába. Az istállóban köteles ponyvában és kaskában hordja a pásztor a takarmányt. A kazlat vagy boglyát sohasem bontják, meg" egészen, hanem mindig csak egy részét. Rendesen a déli végét húzzák meg először. E célra szolgál a körtefából faragott vagy vasból való horog. Ahol azonban sok takarmányt kell egyszerre szállítani, ott megvágják a kazlat. A boglyát mindig vágni kell, mert ha körülhúzgálják, hamar eldől a körteszárú magas boglya. A színavágó vagy egy rossz kaszapenge, amelynek nyakára -rongyot tekernek, vagy pedig külön e célra készült szerszám. Részei : a köpűbe ütött mankós fogója fából, szára vasból, erre forrasztott taposója és a fordított V-alakú éles vágója. Sokszor díszes kovácsmunkák akadnak köztük. (Fig. 13. kép.) A kazalból rendesen egy ölet vágnak, a boglyából egy cikkelyt, negyedrészt. A levágott részen a falnak merőlegesnek kell maradni. A kazal vágása úgy történik, hogy a megélesített vágó fogóját az ember kétkézzel megmarkolja, jobblábával a taposójánál fogva nyomkodja a szénába, hátrafelé haladva, levágja a szükséges részt a kazalból. A képen látható negyedik szerszám karos szénavágó, ezt csak két kézzel nyomkodják a szénába.