Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1937 (1938)

Figyelő - Néhány adat a magyar juhtenyésztés múltjához

122 a hulláma most másodszor kezdi ellepni nemcsak a határhegységeket, hanem lejjebb ereszkedve az Alföldet is. A vándorlás ütemét Györffy István kutatásaiból ismerjük,

9 de ő sem tud arról, hogy ezeknek az oláhoknak az előőrsei azok voltak, akik téli legeltetésre az egész Tiszántúlt ellepve, a Tisza vonaláig jutottak. A debreceni tanácsi jegyzőkönyv idevonatkozó részét érdemesnek látjuk egészében közölni : ,,Az újvárosiak engedelméből néhány erdélyi juhászok a Kőudvarban tsinált juhkosárt, minthogy magok újvárosiak tett ígéretök szerint el nem rontották, tehát a mező inspector uraimék mentül hamarább hányassák széjjel. . . A Kőudvarból megjővén felsőjárási mező inspector Meggyaszai Mihály és Csáti István uraimék, referálják, hogy ott az újvárosiak engedelméből némely juhos oláhok által a régi metális levelek tenora ellen építtetett ellető juhkosárokat commissiójuk szerint 9-a praesentis elrontották és széjjel hányták a n. város négy hajdúi."

1

0 A Kőudvar ugyanis enyingi Török János 1561-ben kelt ítéletlevele szerint közös legelője volt Debrecennek és Újvárosnak, rajta semmiféle épületet, kosarat nem lehetett állítani. Az oláh juhászok következő hulláma már a mult század első felében érkezett el újra hozzánk, mert adataink szerint körülbelül egy évtizedig rendszeresen járnak le a Bihar-hegységből a Hortobágyra juhokat teleltetni. Itt vagy szénával tartják a nyájaikat vagy ha az időjárás megengedi, egész télen át legeltetik, de Szent György-nap után visszahúzódnak a nyári legelőikre. Az Ohatot a várostól bérelik, sőt a város a felesleg szénáját is nekik adja el.

1

1 A debreceni cívis mokány néven ismerte ezeket az oláhokat. A juh fajtakeveredésre is lehet egy bizonytalan, de elég korai adatot felelevenítenünk, hasonlóképpen a város levéltárából. Ugyanis 1785-ben a felsőbb kormányhatóságok felhívására a tanács óhajtandónak mondja : „biztatni kell a polgárokat, hogy a gyapjú javítása céljából páduai vagy éppen török kosok szerzésében fáradozzanak".

1

2 Hogy e kívánságnak volt-e valami foganatja, nem tudjuk, adatunk nincsen rá, azt azonban biztosan tudjuk, hogy a mai nyugati birkafajták, a merinó és fésűs birka egyaránt a mult század 30-as éveiben kezdett meghonosodni a debreceni határban az újvárosi sváb birkások és a Semsev-uradalom révén.

1

3 9 Györffy István ; Délbihar népességi és nemzetiségi viszonyai. 21. és köv. 1. 1

0 Tan. jkv. 1749. 352—353. 1. 1

1 Tan. jkv. 1829 : 347., 1830 : 195. Balásházy János : Debrecen mint van s jövendője. Debrecen, 1846. 16. 1. 1

2 Tan. jkv. 1785 : 521. 1. 1

3 Balásházy : Id. mű, id. h.