Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1937 (1938)
Jelentés a Déri múzeum 1937. évi működéséről és állapotáról - A Múzeum gyarapodása 1937-ben
92 részére való felajánlása. Ez az ügy abban a szoros kapcsolatban gyökerezik, mely Szilassyné és a Déri Múzeum között véletlen folytán alakult ki. Ugyanis Szilassyné korán elhunyt, Debrecenben nevelkedett édesanyja relikviáit, iratait még 1936-ban múzeumunknak ajándékozta. E tárgyi emlékek alapján sikerült kiderítenem, hogy ki volt Lévay József költő debreceni szerelme a szabadságharc alatt, kihez annyi szép verset írt, de soha meg nem nevezett s így az irodalomtörténet előtt rejtve maradt. Ez a debreceni szép leány Jósa Imréné, Pápay Zsuzsánna volt, éppen Szilassyné édesanyja. Erről a tárgyról írott három rendbeli dolgozatom Szilassynéra annyira hatással volt, hogy 1937 szeptember 7-én személyesen eljött Debrecenbe s jelenlétemben a város főügyésze előtt vagyonát halála esetére ajándékul felajánlotta Debrecen városának azzal a kikötéssel, hogy az majd mint alapítvány kezeltessék és jövedelme a Déri Múzeum műkincseinek gyarapítására fordíttassék. Ezzel szemben öreg napjaira gyámolítást s halálakor illő eltemettetésről való gondoskodást kért. Ez esetről a főügyészi hivatal jegyzőkönyvet vett fel. Ez ügyben a Polgármester úr a hozzá benyújtott előterjesztésekre határozattal intézkedett, hogy a szóbanforgó ingatlanok állapota,mennyisége és értéke felől a helyszínen érdeklődjünk. Okt. 11-i kunhegyesi kirándulásunkról készült jelentésünk szerint özv. Szilassynénak, a kisújszállási telekkönyvi hivatal adatai alapján is, van egy 922 D-öl nagyságú házas ingatlanja, melyre közel 600 P adóhátralék van bekebelezve. Az öreg házastelek értéke kb. 3000 P. Van egy 422 D-öl szőlőskerti föld, de mezőgazdasági művelés alatt. Értéke 420 P és van 18 kat. hold szántóföld két darabban, melynek értéke 6900 P. Erre 712 P adóhátralék van bekebelezve. Bár Szilassyné jegyzőkönyvben foglalt kijelentése szerint már életében hajlandó volna vagyonát ajándékozni, hogy az esetleges ági örökösök meg ne támadhassák a szerződést, mégis tekintettel arra, hogy az 1870-ben épült ház igen gyenge állapotban van ; hogy a berendezés alig képvisel értéket ; hogy a vagyon jövedelme teljes munkaképtelenség esetén talán elég sem volna az özvegy eltartására és az adók, különösen a terhek kifizetésére s ehhez még a temetési költség is járulna ; hogy Debrecentől ilyen távol eső alapítványi birtok kezelése és felügyelete igen nehéz, az ellenőrzés körülményes ; végül az ingatlan jövedelmét magunk részéről kiszámítani sem tudtuk, indítványoztuk a Polgármester úrnak, hogy döntés előtt az ajándék jövedelmezőségét és a vagyonkezelés mikéntjét illetőleg gazdasági és számvevő szakjavaslatot szerezzen be. Ez az ügy 1938-ra tolódott át. Bizonyos, hogy a nemes szándék erkölcsi hatás és követésre méltó példaadás szempontjából vitán felüli és igen nagy jelentőségű. Csak egy másik nemesgondolkodású mecenás áldozat-