Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1936 (1937)

Előszó

ELŐSZÓ. Amikor ezen a helyen a letűnt esztendő eseményeit számbaveszem ; amikor egyrészről az el nem végzett szép és hasznos terveinket, másrészről váratlanul adódott többrendbeli szomorú és terhes munkálatainkat magam elé sorakoztatom : e dolgozat elé igen kifejező címül írhatnám a jól ismert közmondást is : Ember tervez, Isten végez ! Az a tragikusízű hangulat, az a borús, búsongó szellem, a sorsnak az a keserű tekintete, mely e sokat emlegetett négy magyar szó felett lebeg, ez nehezedik rá teljes egészében a Déri Múzeum multévi életére és működésére is. Mert mindaz, amit akartunk, mindaz, amit annyi lelkesedéssel és örömmel magunk elé tűztünk, a sors könyörtelen végzése folytán csak fájdalomra vált bennünk. De ez a fájdalom nemcsak a mienk ! Ha elvontan és kizárólagosan csak ezt az intézetet illetné, talán nem is emlegetnénk fel ennyire. Ez a fájdalom rázudult ősi városunk öreg szívére is, mely valahol ott ver láthatatlanul a Nagytemplom és Kollégium között. . . Ez a fájdalom keresztülnyilait az egész nemzet érző testén is, talán éppen ott, azon a helyen, ahol a magyar rög és a magyar nép életéről számotadó idegszálak futnak össze... Fájdalmunk továbbá mély, tragikus, megrendítő ! A kiszolgált, elhasadt, padlásra került vasvillanyelet, ha megőrli a szú, ha elkorhad, darabokra omlik : ez a természet rendje szerint való ! De ha az erősnek, épnek vélt szerszám akkor roppan ketté, amikor a gazda éppen a legszebb, a legdrágább kalászú súlyos búzakévéket adogatja fel jól megrakott szekere tete-