Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1936 (1937)
Jelentés a Déri múzeum 1936. évi működéséről és állapotáról - Személyi ügyek - Dr. Ecsedi István 1885—1936.
44 A tény az, hogy Ecsedi István régi nyugalmasabb életpályáját egy sokkal terhesebb, nagy felelősséggel járó, az ember idegzetét erősen próbára tevő hivatással cserélte fel. Erejét túlbecsülve, a pihenésre rendelt nyári szabadságot — mint láttuk — fáradságos utazásokra szentelte. Mikor elgyötrődve hazaérkezett, újra nekidőlt a munkának, terjedelmes dolgozataival gyarapítva a néprajzi tudományt. Ehhez járult még az a körülmény is, hogy a nagy erőfeszítések alatt agglegényi állapotának megfelelően régi recept szerint élt. Szervezetének titokzatos romboló kereke egyre gyorsabban forgott és 1932 május 30-án súlyos betegség, a túlvérmes emberek veszedelme, szélütés és agyvérzés érte. Ez a betegség annyira legyengítette szervezetét, hogy régi erejét visszanyerni többé nem tudta. Betegségéből felépülve magába szállt s a bibliát is olvasgatta, melynek hatása alatt, harcos természetének sok hegyes tüskéjét sajátkezűleg tördelte le. 1 3 Azonban betegségéből kifolyólag egyre ingerlékenyebb lett. Minden gond, minden feladat kétszeres teherként érintette, de pihenni még akkor sem tudott, sőt ellenkezőleg a szünet nélküli munkában kereste örömét, szórakozását, melyet tőle sorsa megtagadott s engedte magát a végezet által ragadtatni. Űgyahogy felépülve, 1932-ben a népies vadászat és vadfogás már meglévő tárgyi emlékeit egészítette ki és részint személyesen, de többnyire levelezések útján, főképpen régi tanítványaitól, falusi tanítóktól, továbbá lelkészektől is rengeteg adatot és rajzot kapott. Ezek feldolgozása mellett mintegy szórakozásképpen, talán súlyos betegségének hatása alatt is, egész özönét írta le és tette közzé a Szentföldön átélt, sokszor naiv és személyes élményeinek. 1933 tavaszára elkészült „Népies vadfogás és vadászat a debreceni határban és a Tiszántúlon" c. nagyobb dolgozata, mely néhány hibája és sokszor terjengős volta mellett igen becses forrásmunka és a múzeum ilynemű anyagának igen részletes feldolgozása. Előbb az 1932-es Évkönyvben, majd önálló formában is megjelent. Ez úttörő könyvének sikerén maga is felbuzdult, új erőre kapott. Elemében is volt, mert e könyvének a karakterét az adja meg, hogy jóformán minden oldalon a magyar parasztember leleményességét kellett dicsérnie, amelynél hálásabb, neki1 3 A világháború előtti években, mint annyi sok derék alföldi magyar fiú, Ecsedi is —- mint egyetemi hallgató — a nemzetközi szellemű, istentagadó eszméket hirdető Galilei Kör befolyása alá került. Bár a kollégiumi máz keményen állta a féreg-fogak munkáját, ősi kálvinista hitének tiszta felszínét mégis összekarcolták. Ezért volt az, hogy inkább a kritizáló, mint a cselekvő kálvinisták közé tartozott. De a hit ereje, mely nemes magyar lelkének alaprétegében rejtőzött, a súlyos betegség nyomása alatt — úgy látszik — felszínre buggyant benne és elömlött egész valóján. Ő, aki a bibliát annyiszor idézte szó-beszéd közt, most betegsége alatt lelki vigasztalást keresett benne. Meg is találta.
