Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1936 (1937)

Jelentés a Déri múzeum 1936. évi működéséről és állapotáról - Személyi ügyek - Dr. Ecsedi István 1885—1936.

42 című budapesti folyóirat. Az üzembehelyezett legmodernebb, legszebb vidéki magyar múzeumban, mint annak babérokkal koszorúzott igazgatója, szívvel-lélekkel gyönyörködött. Örömében ahelyett, hogy pihenésre szánta volna magát, ismét nyakába vette a világot. Nyugtalan vére a tengeren túlra, Egyiptomba vitte. A Nilus vonalán felhatolt egészen Vadi Halfáig és Palesztinán, Törökországon keresztül jött haza. Irodalmi, tudományos és előadói tevékenységét szünet nélkül folytatta tovább. Országos híréhez és nagy népszerűsegéhez az új múzeum néprajzi osztályában gyakorta tartott igen élvezetes, jóízű tréfákkal vegyített és tanulságos kalauzolásaival újabb és újabb babérokat szerzett. Akár jóbarátot, akár hivatalos vendéget, akár falusi bírót, akár királyi herceget kalauzolt, nem igen igyekezett magán változtatni. A tárgyakhoz fűzött magyarázatait jó debreceni akcentussal és igen őszinte közvetlenséggel mondta el, ami a figyelmes látogatónak a gyüjteménytárak megtekintésén felül külön szórakozást nyújtott. Amennyire aprózta lépteit a hortobágyi szobában, a pásztorművészet és testi-lelki jóbarátja, Káplár Miklós hortobágyi festőművész képei között, annyira megnyújtotta a lépést a II. emelet termeiben. Ami igaz, igaz ! A hortobágyi szobát meg a magyar házat nem cserélte volna el az egész Déri-gyűjteményért. Amíg e sorok írója a múzeum külföldi kapcsolatait, főleg osztrák, német, lengyel, angol és japán tudományos intézetekkel igyekezett kifejleszteni, addig Ecsedi igazgató a finn és észt testvérnemzetekkel vette fel személyes érintkezését. 1931-ben résztvett a IV. finn-ugor kongresszuson, amely alkalommal hat ládában kb. 300 drb néprajzi tárgyat küldött Helsinkibe, a finn Nemzeti Múzeum addig üresen álló magyar szobája részére. Ugyanakkor körülhajózta a Skandináv félsziget északi részét és visszatérőben meglátogatta a párizsi Gyarmatügyi kiállítást. Úti élményeiről ismét az elmaradhatatlan újságcikkekben számolt be közönségének. Az utóbbi időben, mióta múzeumi igazgató lett, intézete tárgyainak ismertetése, publikálása céljából néhány kisebb néprajzi dolgozatot adott közre a debreceni cserépkulacsokról, a cseréppipáról és a csengőöntésről. Ezeken felül régebbi tanulmányainak felhasználásával megírta és könyv alakban is kiadta egyik legjobban sikerült munkáját : ,,A rézmetszés művészete a debreceni református Kollégiumban", amely tanulmánynyal mintegy háláját akarta leróni az ősi Kollégium iránt. Továbbá könyvalakban is kiadta a „Hortobágyi Intézőbizottság története" c. kisebb tanulmányát. Hivatalból ügyvezető-alelnöke lett a Múzeumbarátok Körének és naponta néhány órát töltött az általa mindig dédelgetett és igen forgalmassá fejlesztett Közművelődési Könyvtárban.