Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1934 (1935)

Függelék - A debreceni és tiszántúli magyar ember táplálkozása - Tartalom

379 Alakításukban a tányérok mélyek, széles karimájúak. Ekkor még nincs az éles megkülönböztetés a mély és a lapostányérok között. A jómóddal nemcsak annyi tányér vonult be a polgári háztartásba, amennyire szükség volt, hanem jóval több. Ezeket szépen megmosva felakasztották a konyhába a falra. A fazekas a tányér fenekének a peremén hagyott két lyukat. Ebbe Fig. 124. ábra. Mázas cseréptálak alakokkal. Déri múzeum. Irdene Schüssel mit Figuren. Déri Museum. madzagot fűzött a háziasszony, hurkot kötött rá, a falba szeget vert és arra akasztotta szép sorjában. Különösen a szabadkonyha végéhez eső falat díszítettek egész fel a kémény füstös aljáig. Ezt ők falitálasnak nevezték. Ezeket a tányérokat nem szedték le étkezéskor, nem ettek belőle, csupán dísz volt, melyet még családi alkalmakkor (lakodalom, tor) sem használtak, csak évenként kétszer-háromszor megmostak és gondosan