Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1934 (1935)
Függelék - A debreceni és tiszántúli magyar ember táplálkozása - Tartalom
375 retkes sarkát beleteszi és nyelénél fogva jobbra-balra forgatja, míg fényes nem lesz. Mikor elég fényes, egy szúrdarabbal tovább súrolja. A tanyai rend azt tartja, hogy olyan fényesnek kell lenni, mint a tükör, az ember megborotválkozhassék benne. A kanalat a napszámosok a jobb csizmaszárban kívül hordják. Legtöbben ma már szeredásban vagy zacskóban tartják. Akinek szeredása nincsen, az derékszíjon vagy a gatya korcába dugva viseli úgy, hogy a szára befelé, a feje felfelé és kifelé áll. A villa már fényűzés a magyar népnél. Nem is tud, nem is akar vele enni. A villára való ételdarabokat, rendesen húst a kanállal veszi ki a tálból vagy vasfazékból az edény széléhez ütögeti, hogy a tészta hulljon le, balkezébe fogja, a három első ujjával megfogja, a két hátsó ujja közé a karé kenyeret szorítja. Késével előbb a húsból vág egy falatot, azután a kenyérből és a kettőt összerágja. Néha a húst kenyérre fekteti és úgy eszi meg. A tányér szerepe a magyar ember háztartásában. A debreceni és tiszántúli magyar ember háztartásában a tányér nem játszik fontos szerepet. Nincs ahhoz szokva, hogy ételét tányérból egye meg. A primitív étkezés jellemző sajátsága, hogy az ételt abból az edényből eszik meg, amelyben megfőtt. Ha nem főtt étel is, szívesen eszik közösen a tálból, mint tányérba szedjenek és onnan egyenek. A debreceni tanyákon járva sok helyt alig akad tányér, még nekem is a másik tanyáról hoztak egy cseréptányért, hogy a városi urakhoz méltóan ebédelhessek. A tányér csak lassan, a módossággal karöltve vonult be a polgári társadalom konyhaberendezésébe. Misem természetesebb, minthogy kezdetben a mázatlan vászon cseréptányérokat használtak. Ezekben a gyermekeknek adják az ételt. Hamar tört, de könnyen pótolták, mert olcsó volt. Ügy, Fig. 120. ábra. Kanáltartó fából és gyékényből a Déri múzeumban. Löffelhalter. Déri M useum.
