Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1934 (1935)
A Déri múzeum működése és állapota 1934-ben - A Múzeum évi gyarapodása
31 tén lehetőség szerint, ásatásokat nem végez. így a Kunszentmártonból, továbbá Békésről jelentett régészeti leletekről értesítette az illetékes múzeumok vezetőségét, Mezőtúr határából jelentett lelőhelyet pedig a Nemzeti Múzeumnak engedte át. A szegedi Ferenc József Tudományegyetem archeológiai intézete megküldte azt a 28 magyarországi éremleletet, melyet a M. Kir. Főfémbeváltó- és Fémjelző-hivatal kiválogatás végett először a Nemzeti Múzeumnak adott ki, onnan, törvény szerint a budapesti, azután a szegedi egyetemi archeológiai intézethez került, mely utóbbi a sorrendben következő Déri Múzeumnak adta át. A kiválogatások után még mindég 24,276 darabot számláló küldemény, melyben van egy téglási és egy bihardiószegi lelet is, április 24-én két csomagban érkezett meg. Az éremlelet kiválogatására a múzeum vezetőségének nagy elfoglaltsága miatt, a múlt évben nem került sor. Vitéz Illésy Gyula huszárőrnagy a néhai dr. Kenézy Gyula egyet, tanár könyvtárát az elhunyt tartozása fejében a városnak ajánlotta fel. E kérelmet a város javaslattétel végett határozatilag kiadta a múzeum vezetőségének is. Azonban az egyetemen lévő könyvanyag átvizsgálása után a múzeum igazgatója a Közművelődési Könyvtár dotációjának terhére a könyvtár egészben való megvételét nem, csupán néhány kötet megszerzését javasolta. A könyvtár anyaga végül is megoszlott. Egy részét megtartotta az egyetem orvosi fakultása, a történelmi és szépirodalmi részt pedig a város tényleg átvette az ajánlat szerint a városi levéltár és a múzeumi Közművelődési Könyvtár részére, de nem ennek terhére. Mindez azonban már 1935-re tartozik. Tégláson, gróf Degenfeld Pál birtokán, szeptember elején talált XVII. századi magyar és lengyel ezüstpénzeket tartalmazó éremlelet után a múzeum vezetősége érdeklődött. A lelet bizonyára a hivatalos eljárás útján a Főfémbeváltó és Fémjelző hivatalhoz került. Petrovics Elek az Orsz. M. Szépművészeti Múzeum főigazgatója a Nemzeti Munkahétben rendezendő kiállításon való felhasználás végett visszakérte Lötz Károly ,,Gulyaitatás a » Tiszánál" c. nagy olajfestményt, mely az ,,Ecce homo" teremben volt kiállítva. A festményt a megbízott Müller H. és Fia szállítócég szeptember 14-én vitte el a múzeumból. Helyébe Jendrassik Jenő : „Vége" c. olajfestménye került, míg a már korábban raktárba helyezett Iványi Grünwald Béla : „Összeesküvők" c. nagy vászon helyére Peske Géza : „Nyaralón" c. festményét akasztottuk ki. Helyszűke miatt az állami letétek közül a múzeum raktárában, illetve könyvtári olvasótermében a következő festmények vannak elhelyezve: 1. Lötz Károly: Diana és Akteon ; 2. Lötz Károly : Trónoló múzsa ; 3. Horthy Béla : Alkony ; 4. Vass Elemér : Olajfák a domboldalon ; 5. Tull