Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1934 (1935)

A Déri múzeum működése és állapota 1934-ben - Személyi ügyek

28 teljesebb mértékben hivatott a magyar vidéki közönség érdeklő­dését és szeretetét a múzeumi ügy érdekében nemcsak fel­kelteni, de meg is tartani. Sőt ezen a téren annyira vitte, hogy a főváros figyelmét is a szegedi Tiszaparthoz kötötte, magá­nak, intézetének országos hírt szerezve. Márton Lajos tisztán és kizárólag szakember. A főváros­ban az ország első régiséggyüjteményének igazgatója. Nevét többen ismerték a külföldi nagy országokban, mint kis hazájá­nak szűk határain belül. A londoni, a németbirodalmi, a helsinki, belgrádi stb. régészeti egyesületek tagja, tehát hazá­ját az egyetemes tudományos világ előtt képviselte. Ezt szol­gálta tudományos műveivel is, azért dr. Márton nagy elődei nyomdokain haladva, a fővárosi múzeumigazgató típusa volt. Elismerjük, hogy nehezebb, terhesebb feladat a külföldön helyt állani, mint az ország határain belül, de kétségtelen az is, hogy az író és tudós Móra Ferencek építenek idehaza szilárd talapzatot, kilátótornyot a messzibbre tekintő fővárosi Márton Lajosok számára. És ez így is van rendjén és talán még így is kívánatos évtizedeken át, mert ez a magyar viszonyoknak a legmegfelelőbb és legtermékenyebb munkamegosztás, amelyre nekünk a megboldogultak, Móra Ferenc és Márton Lajos életükkel és működésükkel olyan nemes példát mutattak. A Déri Múzeum e helyről is tiszteletét, nagyrabecsülését küldi a szegedi, illetve abonyi sírhalmok felé. A Déri Múzeum tisztikarában az elmúlt évben változás nem történt. Dr. Zoltai Lajos ny. múzeumigazgató, magas kora dacára, fiatalos munkabírással és fáradhatatlan munkakedvvel végzi napról-napra levéltári kutatásait, honnan visszatérőben naponta meglátogatja a múzeumi hivatalt. Az elmúlt 2 esztendő tudományos munkásságának olyan hatalmas fellendülését mu­tatja, hogy erről az Évkönyv Figyelője külön, pontos ki­mutatásban számol be. A „Vasvármegyei múzeumok barátainak egyesülete" Ecsedi István igazgatót levelező dísztaggá, a Magyar Ornithológusok Országos Szövetsége pedig Sőregi múzeumőrt dísztaggá válasz­totta és neki a Hermann Ottó ezüst-emlékérmet adományozta. Balogh István bölcsészettanhallgató az elmúlt évben is szabad idejét a múzeumi munkálatok elsajátítására fordította. A múzeumi Közművelődési Könyvtár szolgálatában álló Bobák Anna nevét belügyminiszteri engedéllyel Boldogfalvi-ra változ­tatta. A 38,453—1934. ein. sz. határozat a város szolgálatá­ban felvett szellemi szükségmunkások közül Pap M. Magdát a múzeumhoz osztotta be, aki a múzeumi hivatalban mint gépíró, a Közművelődési Könyvtárban pedig mint kisegítő működött. Kozmann Leó fényképész, akit a Déri Múzeum saját laboratóriumában 1931 március 1-től az időnként felmerülő

Next

/
Thumbnails
Contents