Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1934 (1935)

Függelék - A debreceni és tiszántúli magyar ember táplálkozása - Tartalom

263 pére. Visszateszi a kovászfát feléje, erre ráteszi a szitát, beleönti a fazékból a kicsavart kovászt, tiszta abrosszal betakarja és érre dunyhát tesz ! A kovász meg van téve. A gazdasszony nagyon vigyáz, hogy valaki, különösen gyermek meg ne mozgassa, mert hite szerint akkor nem kél meg a kovász. Ha a kovász jó, egy óra alatt megkél. Ha hideg van, két óra kell neki. Van eset, bár nagyon ritkán, hogy egyáltalán nem kél meg. Ilyenkor van nagy ijedelem és szégyen az egész háznál. Ez azonban nem Fig. 43. ábra. Kenyérsütés. Kovásztevés. A dagasztóláb alatt kovász ásztató fazék, fent balra szakasztó kosarak. Ansetzen des Sauerteiges. „ használ semmit, a kovászt ki kell dobni, kölcsön kérni és újra megtenni. Erről ezelőtt heteken át pletykáztak a szomszédok. Egy csúfolódó nóta a férjhezmenő lányt így csúfolja : Kenyeret is tud az sütni, Kétszer szokott kovászt tenni. A nehezen kelő kovászon úgy szoktak segíteni, hogy nagy tálat szájával lefele a konyhán megmelegítenek és ezt teszik szita helyett a kovászfára. Az ilyen rest kovász mellett van gyors kovász is. Ilyenkor a kovász hamar feljön és mire a gazdasszony észreveszi, kijutott. Ez is bosszúság, de nem szégyen. Ilyenkor