Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1934 (1935)

Függelék - A debreceni és tiszántúli magyar ember táplálkozása - Tartalom

254 A körmöskását füstöletlen disznókörömmel főzik. A körmöt előbb megfőzik. Kiszedik, levében főzik meg a köleskását, gyökérrel, sóval, borssal egy kis zsírral. Ez is nagyon jó téli eledel. Hajdúkása hús nélkül készül öregen. Szegényember eledele. A köleskását sóba, vízbe, megfőzik öregre. Szalonnát pergelnek, nagy tepertőbe sütve. Ennek a zsírját beleteszik, meg is szaporítják egy kis disznózsírral és a tepertőt a tetejére rakják. Evés közben a kásával együtt elfogyasztják. A libahúsos és rucahúsos kása is úgy készül, mint a többi öreg kása. A libát, rucát előbb töltik két hétig, három hétig tengerivel, hogy hadd hízzon meg. Ezután a vékonyabb részeit fejét, nyakát, hátát, szárnyát, lábát főzik. Mikor megfőtt, a húst kiszedik és a levében köleskását és karikára vágott gyökeret főznek öregre. Mikor már a levét elfőtte és pötyög, sót, borsot, liba- vagy rucazsírt tesznek bele bőven, hogy sovány ne legyen. Egy tányérban fel is olvasztanak egy keveset, a kását kirakják a tálba és a tetejét az olvasztott zsírral jól megpacsmagolják, beszórják bőven borssal, beleállongatják a főtt húsdarabokat, és körülülik nagyban kanalazzák. Ez is nagyon finom eledel. Kitoló kása. Még nem is olyan régen népszokás volt Debrecenben, hogy a távozónak öreg kását főztek. Ennek a neve kitoló kása. Kitoló kását főztek a férjhezmenő leánynak, a lakodalma előtt utoljára távozó fiúnak, a távozó cselédnek, ha elküldik, vagy ha kitelt az ideje. Amazoknak húsos vagy körmöskását, ennek csak hústalan kását főztek. A kitoló kását sok esetben megbántónak tekintették. A sárgarépát mint főzeléket csak nagyobb helyen eszik meg nagyritkán, a nép nem szereti. A zöldségtermelők alig tudják eladni a répát. Ugy szoktak a vevőn kifogni, hogy petrezselyemgyökeret nem adnak répa nélkül. A magyar inkább nyersen eszi, de még inkább disznónak, tehénnek adja, nem eszi meg, mondván, nem akarok én fütyülni ! A gazdagabbak asztalán megkerül, de csak disznóhússal. A répát megtisztítják, laskára vágják. Megfőzik, ráhabarnak. így bizony jó étel. Ezért a jó alföldi humor egyik kálvinista zsoltár dallamára énekkel dicséri : Verd meg Uram a hagymát Mert keserű, Lám a répa milyen édes. Ha megfőzik disztólábbal, Vagy orjával Apád is megeheti.