Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1933 (1934)
Figyelő
59 A debreceni Tanács nem is engedett a kalaposok kérésének. Ha már a kalap tetszik az embereknek, nem pedig a süveg, legyen olcsó ; annál olcsóbb lesz, minél többen kínálják a venni akaróknak. Így okoskodott a bölcs és előrelátó Tanács száznegyvennyolc esztendővel ezelőtt. z. I. * * * Régészeti ásatások sikere, váratlanul felszínre került régészeti leletek épségben való megmentése sokszor azon múlik, hogy a régésznek van-e alkalma és módja elég gyorsan a helyszínre kiszállani és ott a legszükségesebb kibontást megejteni, vagy a leleteket szétkallódástól idejében megmenteni. A lelőhelyek sokszor a vasútállomástól félreeső olyan eldugott helyeken vannak, hogy oda kiutazni csak úgy tudunk, ha előbb napokig, vagy ha valami tanyáról van szó, akár hetekig tartó levelezéssel megtudakoljuk az elöljáróságot, a tulajdonos nevét és kieszközölj ük ennek engedélyét. Aztán tudomást kell szereznünk arról, hogy miképpen és kinél lehetne ott szállást és élelmezést kapni? Továbbá kapunk-e munkásokat, mennyi a munkabér stb? Ha végre mindezt rendben elintéztük, meghatározzuk a kiszállás napját, kérjük a fuvaros kiküldését stb. Az csak a szerencse dolga, hogy a jó időt kifogjuk-e vagy sem? Sokszor előfordul, hogy sürgönyileg kell a jelzett kiszállást lemondanunk, vagy egyszerűen el sem indulunk a beállott rossz idő miatt. Amikor pedig jó idő fordul, a hosszas előkészítés folyamán más akadályok jöhetnek közbe és így elmarad az egész tervbevett ásatás. Ennél sokkal kellemetlenebb az az eset, mikor az ásatást vezető valahol letanyázik, a munka megkezdése után egy-két napig jó ideje van, de az idő hirtelen kedvezőtlenre válik. De ha már ott van, szeretné munkáját elvégezni, a rossz idő dacára is tovább dolgozik, esőtől, széltől, hidegtől gyötörve, mert sokszor nincs hol meg se húzódni, messze van a menedéket adó tanya vagy falu. Bizony ilyen esetekben együtt szenvedünk a munkásokkal. De ha az idő az ásatásra a legkedvezőbb is, még akkor is sok-sok nehézséggel kell megküzdeni. Néha 20—30 km-t szekerezni nem valami kényelmes dolog. Ezt még elviseljük szívesen. Ennél súlyosabban érint bennünket az a körülmény, hogy különösen őstelepeknél és sírmezőknél a leletek naponként nagy tömegre gyűlnek fel. Ezeket estére be kell csomagolni, el kell szállítani a szállásra, amely mind a szakszerű felvételek és megfigyelések rovására megy. Sok esetben a lelőhelyet félig kibontott sírok vagy más körülmények miatt rosszindulatú vagy kíváncsi elemektől kell éjjelre biztosítani, egy-két munkás otthagyásával. Én magam rendszerint sátorozni szoktam a
