Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1933 (1934)
Függelék - Népies halászat a Közép-Tiszán és a tiszántúli kisvizeken - Tartalom
27<i i a lábszárhoz simult és oda volt szíjazható. A pásztor felállott a faláb állójára, a felsőrészét a lábszárára kötötte, könnyen járt, egész gyorsan szaladt a jószág után. Nem ragadt be a feneketlen sárba, mely néha még a csizmáját is behúzta. Öregemberek emlékezete szerint régen a parasztok közül sokan használták a falábat, talán azért neveztek el sok embert falábúnak. Régen szükséges közlekedési eszköz, ma már csak a gyermekek ügyeskednek rajta. Az újvárosi ember gólyaláb-nak nevezi. 9 6 A Sárrét szélén fekvő sáros falukban szokás volt még, hogy tavasszal és ősszel a nagy sárban, a nagyobb iskolás fiúkat lóháton küldték az iskolába. Egy szelíd lóra három iskolás fiú is felült. A legügyesebb első kezelte a kantárt, a többi beleragaszkodott ennek a vállába. A nagy sáron átlábolt a jó ló. Az iskola vagy inkább a templom grádicsánál leszálltak, a kötőféket a nyakába dobták és a ló magától hazament. Délben a lovat kieresztették és elment a templomhoz, várta a fiúkat, felültek rá, hazavitte őket. A halászok kunyhója. A réti, lápi, nádi ember kunyhója fedélkunyhó. Olyan, mintha egy fennálló ház fedelét leállították volna a földre s az ajtaja lenne a ház tűzfalára vágott hászija lyuk. Az ilyen kunyhó nagyon egyszerű, ősi hajlék, a szegény réti ember maga eszkábálja össze. Fa nem kell hozzá sok. Négy darab erősebb ág a két végének és vékonyabb ágak a bordáknak és az erre keresztbe fektetett pálcáknak. A szegényember jó egyenes, kissé magasabb helyre, mint ő mondja, szigetre fészkel. A sárréti ember az ,,ormágy l í-o\\, magasabb helyen üti fel kunyhóját. Kikeresi a szép zöld pázsitos szigetet, kilépi a házhelyet négy-öt lépéssel és építi a kunyhót. Két vastag ágat befele dőlve beás a földbe. Felső végét benn összehajtja, tövét jól megtömi, hogy szilárdan álljon. Építménye hátsó végét megint megcsinálja így. E két tartón egy hosszú, vékony ágat fektet keresztbe. Ez a girince. Most egy lépés távolságra odafekteti a bordákat, hogy felső része X-et képezzen és ez is tartsa a girincet. Erre a vázra keresztbe vékony, hosszú ágakat fektet, fűfavesszővel átkötözi és ezzel elkészül a kunyhó váza. (65. ábra.) Most jön a kunyhó befedése. A szegényember egy nádkötőtűt farag. Jó vastag, szálas nádat vág és azzal befedi a vázat úgy, hogy a nád tövét egy barázdába ereszti a földbe, a bokrétája pedig a girince felett összehajlik. Kívül a belső pálcával párhuzamosan korcot fektet. Veszi a nádkötőtűt, 9 6 Banner János : A félhajó. Xépr. Értesítő, 1912. évf. 89. 1.
