Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1933 (1934)

Függelék - Népies halászat a Közép-Tiszán és a tiszántúli kisvizeken - Tartalom

"235 adni. A fekélyfű és a vízikender a bőrbajt gyógyította. A csikó farkfű az orrvérzést megállította, a százlyukú fű a gondot eltávolította. A pokolvarra az ördögharapta fű volt az orvosság. Virádiccsal a bénát gőzölték. A bénaember béna tagjait a méhfű levelével mosogatták. A süket vagy fájósfülű embert fülbe csepegtetővel gyógyították. Az ürmösbor készítéséhez a hamisítatlan ürmöt és a veresbor festéséhez a mályvarózsát a pákászok szedték. A gyujtovány füvet hideglelés ellen használták. A tetemoldó fű a boszorkányok rontása ellen volt jó. Erre jó volt a boszorkányléptefű, sőt az ebszőlő is. Az aranyistápfű a vízibetegség ellen nagyon jó. A vérre hulló fecskefű sebet, a kisfecskefü golyvát, a fekete csalánfű gugát gyógyított. A pemetefű, szíkfű, párlata, köhögés, fejfájás, kifázás ellen volt jó. Csonttörés ellen feketenadálytő ajánlatos. A vérbefagyott embert az élek-halok fű állította talpra. Jó orvosságok voltak a kocsord, tókincs, párló, rétizsálya, csikorgófű, drótfű, ezerjófü. Nemcsak az ember, hanem a jószág bajára is adott a rét füvet, melyet ismét a pákász szedett. így a körömfájást lókörömfű, a mételyt mételyfű, nyeregtörési sebet a farkasalma, útilapú, rühet a rühfű gyógyította. A lusta lovat a nancsifűvel szilajították. A halat vadkenderrel, beléndekkel, szatytyinnal bódították. A vasfű kinyitotta a betyár kezében a békót. A rétnek minden bajra volt füve. A pákász volt a doktor és a patikárus. Ma még elvétve árulnak füveket a debreceni zsibvásáron, de a detektívek, rendőrök háborgatják az árusokat és a nép sem hisz a gyógyító erejében. A réttel együtt e csodálatos füvek is eltűntek. A debreceni tanyákon még a szénamurva főzetével gyógyítanak köszvényt, de a hőforrás csodahatása ezt is kifogja szorítani. Rákászás. A rák az Alföld tiszántúli részének folyóiban és tavaiban régen nagymértékben tenyészett. Bakonszeg község címerében most is ott a két rák. Osváth Pál azt írja, hogy Kornádi utcáin mászkáltak a rákok. A Sárrétről Debrecenbe hozták eladni és az ő korában Debrecenben Kisúj-utca szagos volt a haltól és a ráktól. Szerinte ekkor készült a rákáruló lányról is a következő dal : „Minap amint Debrecenbe jártam. S a szekeren rákvevöre vártam ; Egy legátus állott meg mellettem Szemem, szívem rajta /elejtettem."