Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1933 (1934)

Függelék - Népies halászat a Közép-Tiszán és a tiszántúli kisvizeken - Tartalom

"201 hálót használnak. A nagy mélységű vízbe már nem lehet bemenni, így vagy a parton húzzák, vagy a csolnakról eresztik a hálót, vagy a kettőt összekötve alkalmazzák. A háló nagyobb, mint a kisvízen. Felszerelése több ügyességet kíván. A nagy hálónak az összeállítása a következő : A háló felső részén a szemeket egy vékony, de nagyon erős kötélre szedik fel. Ez a felső ina vagy párás ina. Az alsó inát kettős kötél képezi azért, mert ennek nagy erőt kell kiállani, ha a Tisza fenekén egy-egy tuskóba megakad. Az alsó inát minden négy szem után összekötik. Ez a négy szemből álló szakasz egy üteg nevet visel. (VIII. tábla 2,) Egy üteg 15 cm. hosszú. Két szem hosszú és négy szem van rászedve. A háló felső inára könnyen úszó fákat palá-kat kötnek. Ezeket sok helyt párák-nak, vagy pálhák-nak, Tuzsér és Komoró (Szabolcs megye) vidékén felső zalin-nak nevezik. Ezeket régen hársfa, vagy egérfa héjából készítették. Kitűnően meg is feleltek a céljuknak. Újabban azonban megelégesznek a nyárfa, vagy fenyőfa palákkal. A palák, vagy pálhák alakja régen kör volt. A közepén lyuk volt és ezen húzták át a kötelet. Ma a pala alakja négyszegletes, téglaalakú, vagy hosszú lapos. Ez utóbbiakat lapockapalá-nak nevezi a halász. (VIII. tábla 12., 17., 21. és 22.) A palák 20—30 centiméterre vannak egymáshoz. Míg a felső in rendeltetése az, hogy a háló felső része a víz színénél magasabban ússzon, addig az alsó in arra szolgál, hogy a víz fenekén ússzon. Ezért erre égetett cserepet, kődarabokat, újabban önsúlyokat kötnek. Az önsúlyokat a halász télen maga önti. A halász égetett téglába gödröket váj, az ónt, vagy ólmot megolvasztja és azután formába önti, kihűlni hagyja és kész a hálósúly. A régi égetett agyagból készült súlyokat nagyszámmal találjuk a prehisztorikus halmokban. Az alsóinát ma ónos in-nak, Tuzsér és Komoró vidékén alsó zalin-nak nevezik. A felső palás in és az alsó ónos in közt van a hálófal, melynek léhés, léhís a neve. A léhés mindig bőven, buggyosan áll a két in közt, szélessége félöltől kilenc ölig terjedhet. (VIII. tábla 3.) Akármilyen fajta a háló, két végén kötél, vagy fa van. Érdekes és egyetlen a közép Tiszavidéken használt hálófajtáknak a palónyaháló, melynek az a sajátsága, hogy fa nincs a végén. Palája legtöbbször hosszú és csak négy van. Ólma ritka és aprószemű. Mindenik végén egy-egy kötél van é.s a kötél alsó végén egy nagy kő csüng. (K.) A háló száját a szájmadzag fogja össze (S). A háló léhisea közepe felé folyton bővül, közepén a legszélesebb. (VIII. tábla 4.) A palónyaháló kezelése könnyű. Csónakról halászik vele két ember. Két csónakon két-két ember dolgozik. Az egvik