Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1933 (1934)

Függelék - Népies halászat a Közép-Tiszán és a tiszántúli kisvizeken - Tartalom

"193 súlyosabb ólomsúlyok vannak, míg az ólomsúlyok közt hatnyolc darab ló lábszárcsontot kötnek fel. Az in laza és a lábszárcsontok könnyen átviszik a fenék egyenetlenségein ezt a fenéken járó szerszámot. (VII. tábla 15.) Kishalászok szerszáma a nagyobb folyón. A kisember „kecézni" megy a Tiszára. A kecézés úgy történik, hogy a kece egy kötélen a csónakhoz van kötve. A kecés a csónakról a vízbe ereszti és elindul lassan. A hal belejut a hálóba, nem sejt semmit, viszi az ár. IIa észreveszi a bajt, megugrik, már késő. A bő léhis zsákalakban keresztül nyúlik a regenán, a hal beleesik, a háló megfogja. Az egész Tiszamentén használják. Fig. 22. ábra. A halász bónézik. — Der Fischer führt die Bóné. A keresőhalászat másik szerszáma a bónéháló. Részei a bónéfa, mely a keeefához hasonlít. Erre egyszerű hosszú, folyton szűkülő, zsákalakú három-négy méter hosszú fonalháló van szerelve. A zsák száján erősebb kócmadzagon ólomsúlyok vannak, a csúcsban végződő végén félméter erősebb madzagon a bónékö van. (VII. tábla 7.) A bónékő arra szolgál, hogy a hálót használat közben kifeszítse. A kecehálótól abban különbözik, hogy nincs regenája és elmaradnak róla a csontok. Herman 0. hosszú kecének nevezi.

4

5 Megjegyzi, hogy némely halász bonénak nevezi. Én a Tisza mentén azt tapasztaltam, hogy a halászok élesen megkülönböztetik a kecét a bonétól, a kecéshalászt a bónéshalásztól. A Tisza nagyvize idején felváltva használják 4

5 Herman O. : id. m. I. k. 329. 1. ia