Ecsedi István – Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1933 (1934)

Függelék - Népies halászat a Közép-Tiszán és a tiszántúli kisvizeken - Tartalom

156 felszedik a hálóverséket a vízből, a folyók, erek partján kiszárítják, azután karikára szedik és állóhelyre elteszik. Itt várnak az új áradásra. (10. ábra.) A rekesztőszerszámok nagyon ősi szerszámainak tekinthetők a csíkkasok. A szerszám elkészítése igen egyszerű. Vékony vesszőből sűrűre fonják, felül meghagyják a tányérját. Tányérja egy szűk versek által van a kashoz kötve. A versek a tágas tömlöcbe nyílik, a végén van a feneke. Felállítása úgy történik, hogy a csíkkas fenekét kákacsutakkal bedugják. Azután fenékre ültetik, de nem merőlegesen, hanem ferdén. Tányérja a vízszintjével egy magasságban van. A csík a vízszintjén jár és Fig. 10. ábra. Yersék száradnak a fákon. Reusen trocknen auf dem Bäumen. beleveti magát a csíkkas tányérjába. Onnan a szűk verseken át a tömlöcbe esik. A csík kivétele úgy történik, hogy a végéből a csutakot kihúzzák és a kasból a csíkot kirázzák. (I. tábla 17.) A versék szintén ősi fajtája a tarajosverse. Ennek a szerszámnak nincs szárnya, azt egy széles tálalakú taraj pótolja. Vesszőből készült szerszám. Száján kívül hatalmas köralakú taréj van. Teste két méter hosszú. A szájából befelé szűk versekje szabadon végződik domború hasában. Alsó vége zárt. A versébe tévedt halat az oldalán levő ajtón szedik ki. Bodrogközön és a Pallagcsa mocsaraiban még ma is gyakori eszköz. Nagyon hasonlít hozzá a véter. A véter embermagasságú, fűzfavesszőből készült rekesztőszerszám. Szárny helyett taraja